2011. 06. 27.

WOKBAN PIRÍTOTT HÚSOK ÉS ZÖLDSÉGEK

Pár éve vettem meg az első (és eddig egyetlen) wok serpenyőmet. Amint megvolt, azonnal belevetettem magam a wokban pirított ételek receptjeinek tanulmányozásába. Hozzá kellett  szoktatnom a családot az új fűszerek és új ízek megszokásához és elfogadásához. A fiam részéről elég nehezen ment, mert kifejezetten a magyaros ízeket kedveli és olyan szavakkal, mint egészséges, könnyen emészthető, különleges, nem igen lehetett levenni a lábáról. Persze, ha azt látta, hogy nekünk nagyon ízlik, akkor keservesen, de megette, de olyat még nem hallottam Tőle, hogy "anya, de ennék egy jó wok-os kaját".)))

Szerencsére ma már több TV csatorna foglalkozik a főzéssel, aki nagyon keres az talál is ilyen műsorokat. Természetesen én nagyon szeretem nézni, csinálni és le sem kell írnom , annyira érdekel, hogy rögtön megjegyzem amit látok. Így volt ez a wok használatánál is. Néhány alap dolgot kell elsajátítani és a siker garantált.

Az alap, ami nélkül nem foghatunk neki az 3 dolog: fokhagyma, friss gyömbér, szójaszósz.

Az előkészítés szintén fontos, mert az összes zöldségnek, a bepácolt húsnak a főzés megkezdésekor , előkészítve és feldarabolva rendelkezésre kell állnia. A húst jó ha egy nappal előtte bepácoljuk. A zöldségeket ráér aznap feldarabolni, ahol egy szempont fontos, hogy szép, egyforma darabokra, vékony csíkokra vágjuk őket, ami szemnek tetszetős és gyorsan átpirul.




KÓKUSZOS CURRYS CSIRKEMELL PIRÍTOTT ZÖLDSÉGEKKEL RIZSTÉSZTÁVAL:
Hozzávalók:

  • 3 db csirkemell
  • 3 db karalábé
  • 5 db új sárgarépa
  • 50 dkg keleti zöldségkeverék
  • 1 szál póréhagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 50 dkg rizstészta
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • olaj
  • 2 gerezd reszelt fokhagyma
  • 2 kávéskanál gyömbérpaszta
  • 1 kávéskanál cukor
  • A páchoz:
  • szójaszósz
  • 2 gerezd reszelt fokhagyma
  • 3 kávéskanál garam masala (por vagy paszta)
  • 3 kávéskanál curry por
  • 2 kávéskanál reszelt friss gyömbér
  • tej
  • olaj

Elkészítés:A csirkemellet letisztítjuk és vékony csíkokra vágjuk. A páchoz valókat összekeverjük, ebbe forgatjuk a csirkemellcsíkokat, és annyi olajat öntünk rá, hogy ellepje. Lefedjük, és 1 napig állni hagyjuk hűtőben.



A karalábét és a sárgarépát vékonyan felszeleteljük. Wok edényben forró olajban megpirítjuk, szójaszósszal és 1 kanálnyi cukorral együtt, majd egy nagy tálba öntjük. A keleti zöldségkeveréket is megpirítjuk egy kis reszelt fokhagymával és szójaszósszal együtt, majd ezt is a nagy tálba öntjük. A póréhagymát is felkarikázzuk, majd kevés olajon ezt is kisütjük, végül a csirkemellcsíkokat pirítjuk meg a gyömbérpasztával és kevés szójaszósszal. Ha megpirult, rászórjuk a kókuszreszeléket, ezzel már csak átforgatjuk, és a tálba öntjük.


A rizstésztát a leírásnak megfelelően elkészítjük. Egy nagy edényben az egészet összekeverjük és tálaljuk.
WOKBAN PIRÍTOTT MANGÓS PULYKACSÍKOK CURRYVEL ÉS ZÖLDSÉGEKKEL:
Hozzávalók:

  • 30 dkg pulykamell nagyon vékony csíkokra vágva
  • 1 db mangó
  • 1 fej brokkoli
  • 3 db sárgarépa
  • 6 db gomba
  • 30 dkg zöldségkeverék (fagyasztott)
  • 1 csomag wok tészta
  • A páchoz:
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 kiskanál currypor
  • chili durvára darálva
  • gyömbérpaszta vagy friss gyömbér reszelve
  • szójaszósz
  • 1 dl tej
  • 1 dl olaj
  • kurkuma
  • 1 kanálnyi (curry paszta) vagy őrölt római kömény
  • örölt koriander
  • A sütéshez:
  • szójaszósz
  • vaj
Elkészítés:
A páchoz valókat egy zárható tetejű tálban összekeverem, a vékony csíkokra vágott húsokat megforgatom benne, majd lefedem, és hűtőben legalább 1 napig érlelem.

Az összes zöldséget megtisztítom majd gyufaszál méretű csíkokra vágom. Kevés vajon, magas hőmérsékleten a zöldségeket fajtánként pár percig pirítom, a mangót hagyom a végére (kevés szójaszószt adok mindig hozzá). A pirított zöldségeket egy nagyobb edénybe gyűjtöm.

Végül a húst is kisütöm, összekeverem a zöldségekkel, majd a tésztával, 2 dl forró vizet öntök alá, és lefedem. 2 percig állni hagyom, majd tálalom.



WOKBAN PIRÍTOTT CSIRKEMELL ZÖLDSÉGEKKEL ÉS SÁFRÁNYOS RIZZSEL:
Hozzávalók:

  • 1 db egész csirkemell
  • 1 karalábé
  • 3 db sárgarépa
  • 1 fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • kisebb darabka gyömbér
  • 10 dkg zöldbab
  • 20 dkg gomba
  • 1/2 kínai kel
  • 20 dkg fagyasztott kínai zöldségkeverék
  • szójaszósz
  • garam masala (por vagy paszta)
  • olaj
  • tej
  • A körethez:
  • 3 dl rizs (hosszúszemű)
  • sáfrány
  • olaj
Elkészítés:
A csirkemellet egészen vékony csíkokra vágjuk és bepácoljuk garam masala por vagy paszta és kevés tej keverékébe. Lefedve hűtőbe tesszük.

A hagymát, a fokhagymát és a gyömbért egészen apróra feldaraboljuk, tálcára tesszük.

A többi zöldséget hasonló méretű csíkokra daraboljuk, mehet a tálcára, valamint a fagyasztott kínai zöldségkeveréket is a tálcára tesszük.

Előkészítünk egy nagy hőálló tálat, amibe a pirított zöldségeket fogjuk kiszedni.

A wokban a hagymákat és a gyömbért pirítjuk először kevés olajon 5-6 percig, ezután következnek a többiek, lehetőleg fajtánként pirítsuk, és ne tegyünk egyszerre nagy mennyiséget a wokba. Szójaszósszal locsoljuk, ha szükséges, minden zöldség előtt kevés olajat adunk hozzá. Mindegyiket a nagy hőálló tálba öntjük.

A végén a csirkemellcsíkokat pirítjuk, ha kezd levet ereszteni, fedőt teszünk rá, pár percig fedő alatt sütjük, majd levesszük a fedőt és összekeverjük a zöldségekkel, ha szükséges, utána sózzuk.

Elkészítjük a sáfrányos rizst: egy serpenyőben kevés olajon megpirítunk 1 bögrényi megmosott hosszúszemű rizst. Rászórjuk a sáfrányszálakat, sózzuk, és felöntjük 2 bögre meleg vízzel. Fedő alatt kis lángon készre főzzük.
PULYKAFALATOK, ZÖLDSÉGGEL, TÉSZTÁVAL WOKBAN :
 Ezzel az étellel szerettem volna pályázni a Vénusz étolaj pályázatán, de figyelmetlenségem miatt sajnos későn küldtem be, akkor amikor már lezárult a pályázat.-(
Hozzávalók:
  • 25 dkg spagetti (vagy rizstészta)
  • 20 dkg pulykamell /nagyon vékony csíkra vágva/
  • 3 db sárgarépa /nagyon vékony csíkokra vágva/
  • 1 db karalábé /kis kockára vágva/
  • 1 db hagyma /reszelve/
  • 5 gerezd fokhagyma /reszelve/
  • 10 dkg ceruzabab
  • 10 dkg hüvelyes borsó
  • 10 dkg mini kukorica /feldarabolva/
  • 1 db sárga kaliforniai paprika /vékony csíkra vágva/
  • cukor
  • szójaszósz
  • curry
  • kurkuma
  • olaj


Elkészítés:

A feldarabolt húst egy kisebb tálban bepácolom: szójaszósz, 1 kiskanál curry por, 1 kiskanál kurkuma por, kicsi olaj, kicsi só, be a hűtőbe.

A tésztát megfőzöm, leszűröm, félrerakom.

Az előkészített zöldségeket, fajtánként megpirítom kevés olajon, sózom és szójaszósszal meglocsolom, majd egy nagy üvegtálba öntöm mindegyiket.

A húst a hagymával és a fokhagymával a végén piritom meg, majd a nagy üvegtálban mindent összekeverek. Azonnal tálalom.

CURRYS SERTÉSCSÍKOK ZÖLDSÉGEKKEL, WOKBAN PIRÍTVA:
Hozzávalók:
  • 60 dkg sertéshús
  • 2 karalábé
  • 2 sárgarépa
  • 1 cukkini
  • 6 fej gomba
  • 10 dkg zöldbab
  • fél fej brokkoli
  • fél fej karfiol
  • 1 db vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • kevés tej
  • olaj
  • 2 kávéskanál currypor
  • wok fűszerkeverék vagy koriander és szójaszósz
Elkészítés:
A sertéshúst kb. 1,5 cm-es kockákra vágom. Tálba teszem, sózom, curryvel beszórom, és egy kis tejet öntök rá, megy a hűtőbe.

A zölségeket vékony, 0,5 cm-es csíkokra vágom, a hagymát és a fokhagymát apró kockákra.

Először a zöldségeket pirítom meg a wokban kevés olajon (egy nagy tálba kiszedem őket), azután a húst a tejjel, végül a húsra, ha a levét elvesztette, ráöntöm a hagymákat. Ha megpuhultak, jöhetnek vissza a zöldségek és a fűszerek. Összeforgatom, és rizzsel vagy tésztával tálalom.
KÓKUSZTEJES CSIRKEMELL, ZÖLDSÉGEK, WOKBAN PIRÍTVA:

Hozzávalók:

  • 1 egész csirkemell
  • 1 cukkini
  • 2 sárgarépa
  • 1 brokkoli
  • 1 kis karfiol
  • 1 karalábé (zsenge)
  • 4 nagyobb gombar
  • 15 dkg zöld ceruzabab
  • 1 vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 kávéskanál őrölt gyömbér
  • 1 kávéskanál kurkuma
  • 2,5 dl kókusztej (ez lehet kókusztejporból is)
  • olaj
Elkészítés:
A csirkemellet vékony csíkokra vágom, besózom, és a kókusztejbe áztatom.

A zöldségeket 0,5 cm-es csíkokra vágom. A hagymát lereszelem, a fokhagymát apróra vágom.

Először a zöldségeket pirítom át a wokban 2 kanál olajon, ezeket egy nagyobb tálba kiszedem, majd a csirkemellet a (kókusztej nélkül), végül a hagymát és a fokhagymát, de erre ráöntöm a húsról maradt kókusztejet, ez lesz a szósz.

Minden összekeverek és átforgatom. Párolt rizzsel vagy üvegtésztával tálalom, ki mit szeret.







Fenti ételeket mindenki a maga ízlésére és kedvére változtathatja. Mindegyik nagyon ízletes volt és könnyen emészthetőek a sok zöldségtől.


Elkészítési idő: kb 1 óra
Nehézségi fok: könnyű

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése