2011. 06. 25.

TEJSZÍNES EPRES TÚRÓS PISKÓTA

Legyen ez a 2. számú  epres túrós variáció. Kifejezetten könnyű elkészíteni, a krémet nem kell csak hidegen összekeverni ezért még a gyakorlatlanabbak is könnyen megcsinálhatják. Nincs rajta semmi csicsa, mégis amikor elkészült és feltettem a FB.-ra nagyon tetszett mindenkinek. Na hát ezért csinálom, meg persze mert imádom az epret is és a sütit is és a dicséretet is.


TEJSZÍNHABOS  EPRES  TÚRÓS  PISKÓTA:
Hozzávalók:


Tészta: 
5 db tojás
5 evőkanál liszt
5 evőkanál cukor
1 cs. sütőpor
pici só
1 evőkanál olaj
1 citrom reszelt héja (fontos bele)
1 cs. vaníliás cukor


Krém:
3 dl habtejszín
1 cs habfixáló
20 dkg porcukor
50 dkg túró
1 citrom reszelt héja és leve


50 dkg eper


Elkészítés: A sütőt előmelegítem 175 C fokra.
A piskótához  a tojásokat szétválasztom a fehérjét kevés cukorral és egy pici sóval kemény habbá verem. A sárgáját a többi cukorral fehéredésig keverem, majd mehet bele a citromhéj, liszt ,sütőpor, olaj ezzel simára keverem majd beleforgatom a fehérjehabot is.
A sütő méretének megfelelő nagy tepsit sütőpapírral kibélelek, ebbe kanalazom a tésztát, szépen elsimítom, majd mehet a sütőbe 10-12 perc alatt készen van.

Ezért szeretem lapos tepsiben sütni a tésztát, mert hamar megvan és biztosan megsül a közepe is.

Elkészítem a túrós krémet. A habtejszínt a porcukorral géppel kemény habbá verem majd a vége felé a habfixálót is hozzáadom.
Egy másik tálban a megtisztított, feldarabolt epret botmixerrel pépesítem (pár szemet meghagyok díszítésnek a közepére),ebbe keverem a citromlevet és héját, a túrós és legvégül beleforgatom a felvert tejszínhabot is.

A torta összeállítása:

A megsült piskótát kiborítom, hűlni hagyom majd a sütőpapírt lehúzom róla. A két szélét 1 cm-es vastagságban levágom, ez lesz a közepe ami körbefogja az egész eperszemeket, a maradék lapot elfelezem hosszában. Az alsó lapot egy tálcára helyezem, erre kanalazom a töltelék 1/3 részét, elsimítom, belenyomkodom a 2 levágott vékony tésztát, közéjük rakom az egész eper szemeket (úgy mint a fenti képen) ráhalmozom a maradék túrós krémet és a tetejével lenyomom az egészet úgy, hogy a szélére is jusson egy kevés túrós krém.


Pár órás dermedés után szeletelhető. Ugye milyen egyszerű?

Lehetne díszíteni a tetejét bármilyen mázzal vagy csak meghinteni porcukorral, de önmagában is jó.

Elkészítési idő: 35-40 perc
Nehézségi fok: Nagyon könnyű

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése