2011. 06. 24.

RAKOTT ZÖLDBAB

A hússal rakott zöldség ételek majdnem hasonlóan készülnek nálam, főleg ami a darált hús fűszerezését és elkészítését illeti. Régebben nagyon szerettem a darált pulykamellet és sokszor azzal főztem, de tavaly történt valami ami megváltoztatta ezt a szokásom.
Párom olvasta az interneten, hogy az egyik main-coon tenyésztő (nekünk 4 ilyen macskánk van) alkalmanként nyers szárnyas hússal eteti a macskáit és ezáltal nagyon sok pozitív hatást ér el az állatoknál. Na mi is elkezdtük a darált pulykamellel való etetést és valóban azt vettük észre, hogy sokkal nyugodtabbak két etetés között, később lesznek éhesek, nem cirkuszolnak annyira. Természetesen emberi fogyasztásra szánt húst kaptak,de pár hét után egyszerűen nem ették meg, pedig nem volt szaga, a szavatossági ideje is jó volt a hús még sem kellett. Azóta nem szeretjük mi sem,  mert ki tudja, hogy mivel kezelték az állatot illetve a húst, ha még a macskáknak sem kell?




Ezt az ételt sertés combból daráltam:

RAKOTT ZÖLDBAB:
Hozzávalók 4 személyre:


0,5 kg sertés darált hús
20 dkg bacon szalonna, felkockázva
1 db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 db paradicsom
1 db paprika
2 dl rizs
só, őrölt bors, majoránna, pirospaprika
5 dl tejföl
1 db tojás
olaj
1 kg zöldbab




Elkészítés: Egy közepes edénybe sós vizet teszek  forralni, majd ebbe öntöm bele a 2 dl rizst és készre főzöm, majd leszűröm és félreteszem.

Egy serpenyőben a felkockázott szalonnát (pár darabot hagyjunk a tetejére) egy kevés olajon kiolvasztom, majd hozzáadom az apróra vágott hagymát, fokhagymát,  paradicsomot és paprikát. Fedő alatt párolom 4-5 percig. Ezután keverem bele a darált húst és fűszerezem sóval, borssal, majoránnával és piros paprikával. Aki szereti csípősen tehet bele azt is van amikor teszek bele van amikor nem, ez hangulat függő.

Lefedve egy 20 percig párolom, ez idő alatt előkészítem és megfőzöm a zöldbabot.

Ha friss zöldbabot veszek, akkor a széleit lecsipkedem és 2 cm-es darabokra vágom, ha mirelitet akkor az már elő van készítve. Sós vizet felforralom, majd ebbe kerül a zöldbab és 15 percig benne hagyom, majd leszűröm.

Egy közepes méretű tepsi alját kiolajozom. A sütőt előmelegítem 210 C fokra. A főtt zöldbab felét a tepsi aljára szórom, elsimítom majd erre jön a fűszeres darált hús amit előtte a leszűrt főtt rizzsel összekeverek, hogy a hús szaftját is magába szívja. Ennek a tetejére szórom a maradék zöldbabot. Szépen elsimítom és kézzel le is nyomkodom.





A fél liter tejfölbe belekeverek egy db tojást és ezt öntöm a tetejére elkenem rajta, hogy mindenhol befedje és egy kanállal sűrűn belenyomkodok az ételbe, hogy a tejfölös rész alulra is kerüljön ne csak a tetejére. Legvégül a pár darab szalonna kockával díszítem és 210 C fokon 40-45 percet sütöm.




Elkészítési idő: 1,5 óra
Nehézségi fok: könnyű

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése