2012. 06. 02.

A VILÁG LEGDRÁGÁBB KÁVÉJA: CIVET COFFEE VAGY KOPI LUWAK

Somától illetve az anyukájától kaptam egy keveset ebből a drága kávéból. Vártunk is 2 hetet vele, mire eljött a megfelelő alkalom,  hogy megkóstoljuk. 


Egy picit bonyolította a dolgot, hogy darált kávé volt és a mi főzőnk az maga darálja a kávét, tehát abba nem tehettük bele, viszont vészhelyzet esetére van itthon egy elektromos kotyogó, abba főztük le a kávé italt.

készül a fotó, készül a kávé


Délután megérkezett a Guszti nővére hozzánk és kávéval kínáltuk, de persze előre nem mondtuk meg, hogy milyen kávéval.:) Mondta is, hogy jobb is volt így, mert ha tudja akkor biztosan nem kér belőle.

mi ezt kóstoltuk



















Kopi Luwak, más néven Civet Coffee a világ legritkább és legdrágább kávéja. Meglepő, de az ázsiai különlegesség kilónkénti ára nem az íze miatt éri el a 600 amerikai dollárt. A főként Japánban és Amerikában vásárolható kávé borsos árát az egyedülálló előállítása viszi a csillagos égbe.

Egy átlagos kávé korszerű feldolgozása mosással történik. Az eljárás során a szemeket osztályozzák, húsát eltávolítják majd mossák és szárítják. A Kopi Luwak esetében a feldolgozást a természet rendkívül egyedi módon oldotta meg. A fákon élő, indonéziai „palm civet cat” – civet pálmafa macska - megeszi a kávébabot, amely a beleken keresztül, ürülékként távozik. 
John Martinez, a jamaicai kávéguru elmondása szerint a Civet kitűnő, jellegzetes és titokzatos ízét a macska speciális olajat termelő mirigyeitől kaphatja.      
 Kopi Luwak kávébab kevesebb baktériumot tartalmaz és a külső felületén micro gödrösödések vannak, amelyeket az állat gyomorában lévő savak marják ki. A savak a kávéban is jellegzetes nyomokat hagynak. A piacon lévő Civet kávék ötven százaléka hamis.  (Gondola.hu cikke alapján)
a begyűjtött ürülékek, hát nem egy mikrobiológiai labor:)



pörkölés előtt
pörkölés után






Kopi Luwak pörkölése
a kis állatka magát a gyümölcshúsos kávészemet eszi meg
cibet macska
Sumátra, Bali, itt élnek a cibet macskák




Kopi Luwak kávé díszdobozban, mellette az "alapanyag"




a képen látszik, hogy mára már nem bízzák a természetre


Sokaknak nemcsak azért mehet el a kedve a világ legdrágább kávéjának megkóstolásától, mert egyetlen csészéje 16 ezer forintba kerül, hanem amiatt is, hogy a kávészemek, amelyekből a Kopi Luwak készül, egy, a cibetmacskafélék családjába tartozó állat, a közönséges (maláj) pálmasodró végbeléből kerülnek elő.
egy nap alatt átlagosan begyűjthető mennyiség
Az állatok nyersen fogyasztják el a kávébabot, amikor az még vörös színű. Csak a termés puha héját emésztik meg, a többi áthalad a bélrendszerükön, majd távozik a szervezetükből.




dupla falú kávés csészékbe töltve 50 ml-t ittunk

A kávészemeket, amelyekre meglehetősen nehéz rábukkanni, a kávéültetvények dolgozói kézzel válogatják ki az ürülékből. A Kopi Luwak különleges zamatát sokak szerint részben a pálmasodró gyomornedvének köszönheti. (kávé blog. a kávé specialista blogjából)


Persze mint mindenbe, ebbe is belepiszkált az ember a nagyobb haszon reményében. Farmokon, szabályozott körülmények között etetik  a cibet macskákkal a kávécserje termését, ezzel gyorsítva és biztosítva a végtermék mennyiségét.


Megjegyzés: Szerencsére nem okozott csalódást, de különösebb élményt sem. Az íze egy kissé selymes volt, a csokoládé ízt nem éreztem. Finom (arabica) pörkölést  azt igen, mivel ez aromásabb, lágyabb ízű kávét ad, utóíze sokáig megmarad a szájban, ellenben nem tűnik túl erősnek és savasnak.  Talán a koffein tartalma sem túl magas, ezt is csak gondolom, mert mi az olasz kávékhoz vagyunk szokva, persze  nem vagyunk kávé szakértők, csak kávé szeretők:)


Köszönöm szépen Somának és persze az anyukájának is, hogy ezzel az ízélménnyel is gazdagodhattunk:)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése