2012. 06. 09.

MINDMEGETTE RECEPTVERSENY: NYEREMÉNYEM CHEFPARADE FŐZŐSULI!


Az eisberg és a Mindmegette közös főzőkurzusát a Chefparade főzőiskolában, valamint eisberg-ajándékcsomagot nyertek Bakai Andrea, Balkai Marianna, Ékes Andrea, Farkas Bernadett, Füst Ádám, Hossó Anita, Klock eszter, Molnár Béla, Sebestyén Ildikó és Tóth-Nacsa Ági
(FORRÁS: Mindmegette.hu)

Ez volt a receptverseny  győztes hirdetésének rám vonatkozó része! Mindig nagyon örülök, ha nyerek valamit:)

Most már 2 éve hűségesen küldözgetem a receptjeimet a Mindmegettének és szerintem  megtartom ezt a jó szokásomat.
  
amikor beléptünk ez a látvány bal oldala:)
Június 9-én reggel 10 órakor kezdődött a főzés. Mindenki vihetett magával + 1 főt, de sajnos az én partnerem nem jött el, így én a Krisztivel (a Mindmegette főszerkesztője) főztem, persze így sokkal jobb volt.:)


sok-sok szakácskönyv, vettem is egy Rachel Allen-t

Lufikkal, üdítőkkel várták a nyerteseket, mindenki választhatott egy kedvére való asztalt, ahol majd a megfőzött ételt elfogyaszthatja illetve egy másikat, ahol maga a főzés történt.

itt főztem én


Az alapanyagok már előre ki voltak készítve és mivel elég korán megérkeztem, így az asztalon lévő 3 receptet kezdtem el tanulmányozni.

mindenki megkapta a recepteket
A menü:

Az előétel: Fetás rukkolás quiche

A főétel: Citromos vajjal grillezett lazac steak - parmezános zöldség ropogóssal - málnaöntetes nyári salátával

A desszert: Répás halva - citrom sorbet






A Chefparade főszakácsa Bartal Sándor először elmondta, hogy mit fogunk főzni,  aztán máris


Bartal Sándor főszakács és mi
belekezdtünk a desszertbe, mert annak az elkészítése volt a leghosszabb. A Sándor minden fázis előtt elmondta, és meg is mutatta, hogy mit csináljunk.

RÉPÁS HALVA - CITROM SORBET: 
Hozzávalók:  2 főre
200 g reszelt Eisberg sárgarépa
3,5 dl tej
0,5 dl víz
1 evőkanál vaj
1 evőkanál áztatott mazsola
2 evőkanál mandula szelet
5 dkg cukor
kevéske kardamon mag
sorbet:
1 citrom leve és reszelt héja
8 dkg cukor
1 lime leve
2,5 dl víz




a kardamomból 2 szemnek a belsejét azaz pár db magocskát használtunk
Elkészítés:  Egy edénybe beleteszünk 2 ujjnyi vizet és a cukrot, majd elkezdjük forralni. Amikor a cukor teljesen felolvadt, akkor beleszórjuk a kis zacskónyi reszelt répát, főzzük és kevergetjük 5-7 percet, majd hozzáadjuk a tejet és lassú tűzön jó fél órát főzzük, néha megkeverjük. Amikor besűrűsödött, vajat keverünk hozzá, ízesítjük kardamommal, 1 evőkanál pirított mandulával és az áztatott mazsolát is belekeverjük.
egy kis segítség mindig jól jön:)
A sorbet-hez a vizet felforraljuk a cukorral, hozzáöntjük a citrom és lime levét a reszelt héját, jól elkeverjük és hagyjuk kihűlni.
készül a citromos sorbet a tört jégen

répás halva - citrom sorbet


A mandula lapokat serpenyőben megpirítjuk.  A répás halvát kis tálkákba kanalazzuk, meghintjük a maradék pirított mandula lapokkal és jeges citrom sorbet kínálunk mellé.
Sándor és a leveles tészta

FETÁS RUKKOLÁS QUICHE:
Hozzávalók: 2 főre

15 dkg fagyasztott leveles tészta
Töltelék:
1 dl tejszín
1 egész tojás
2 marék friss rukkola
2 gerezd fokhagyma
fél szál póréhagyma
8 dkg feta sajt
őrölt bors

4 dkg vaj

Elkészítés: Kisebb pités tálkába (vagy eldobható alumínium tálkába) tesszük a liszttel meghintett és 1 cm vastagra kinyújtott leveles tésztát, amit előtte olajjal megkentünk. Megszurkáljuk és a következő töltelékkel megtöltjük:
Kevés vajat olvasztunk egy serpenyőbe, majd az apróra vágott póréhagymát megfonnyasztjuk benne. Ezután kerül bele a szintén apróra vágott fokhagyma, a rukkola salátának a fele, majd a borssal és sóval összetört feta sajt, de ekkor már a tűzről lehúzzuk most kerül bele a rukkola másik fele.


Kriszti birkózik a fetás-rukkolás töltelékkel


A tejszínt a tojással összekeverjük. A piteformát megtöltjük a töltelékkel úgy, hogy 1 cm-t hagyunk a tetején, majd a tejszínes tojással meglocsoljuk. (én az enyémre, csak, hogy később megismerjem, hogy melyik volt, tettem tésztából egy kis rukkola levél formát).


ilyen praktikus alu-tálkákba sütöttük


Előmelegített 180 C fokos sütőben 30 perc alatt elkészül, szép "térkép" mintája lesz, legalábbis így nevezte a Sándor.
A végeredmény szemet gyönyörködtető, én nem is ettem meg, hanem becsomagoltam és hazahoztam itthon meg  együtt megettük a Gusztival.



a résztvevők mindegyike "mindmegette" amit főzött:)


A főmenühöz az önteteket a Sándor készítette el helyettünk: málnaecettel, olívaolajjal, rosé borral, cukorral és málnával.

CITROMOS VAJJAL GRILLEZETT LAZAC STEAK - PARMEZÁNOS ZÖLDSÉG ROPOGÓSSAL - MÁLNAÖNTETES NYÁRI SALÁTÁVAL:
Hozzávalók: 2 fő részére

grillezett lazac steak zöldségropogóssal málnaöntetes salival
1-2 szelet lazac filé/ fő
1 citrom reszelt héja és leve
5 dkg vaj
olívaolaj

bors

Zöldségropogós:
1 csomag Eisberg káposztás-répás mix
5 dkg reszelt parmezán sajt
1 tojás
olívaolaj

bors
madársaláta

Öntet:
3 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál málnaecet
0,5 dl  rosé bor
1 evőkanál cukor
1 marék málna

bors

díszítéshez:
pár szem málna
pár szem áfonya

Elkészítés: Sándor elkészítette a citromos vajat.

A lazac steaket sózzuk, borsozzuk (a bőrös felét nem) és kevéske olajon félig átsütjük, először a bőrével lefelé, majd megfordítjuk, a sütés akkor jó, ha 1/3 részéig kifehéredik, ekkor kell rajta fordítani, nem kell sokáig sütni, hogy ne száradjon ki.

Olvasztott citromos vajjal meglocsoljuk.

A zöldségropogóshoz kevés olívaolajon a zöldségeket megfuttatjuk, sózzuk, borsozzuk és hagyjuk egy kicsit összeesni. Ha nedves lenne, kinyomkodjuk, majd egy tálba tesszük és reszelt parmezánnal és tojással elkeverjük, majd kanállal vagy kézzel kisebb halmokat rakunk egy sütőpapírral bélelt tepsibe és 200 C fokra előmelegített sütőbe toljuk, 15 perc alatt elkészül. Lapítsuk el a halmokat, hogy ropogósra süljenek.

Az öntethez a rosét, a cukrot, a málnaecetet egy serpenyőbe összeforraljuk. Hagyjuk kihűlni, majd olívaolajjal és friss málnával, sóval, borssal (citromborssal) kézimixerrel összeturmixoljuk.

Tálaláskor a salátákra öntjük a málnás öntetet, ráhalmozzuk a zöldség ropogósokat és a citromos vajas lazac steaket, gyümölccsel díszítjük.





citromos vajjal grillezett lazac steak parmezános zöldség ropogóssal, málnaöntetes nyári salátával


Na én ezt is hazahoztam a Gusztinak, mert a halat nem szeretem, a zöldségropogós az fincsi volt, az öntet isteni, a Guszti meg irigy, mert nem adott a Sanyi cicának egy harapást sem a lazacból.

ennyi sok ajándékot kaptunk:) 

Búcsúzáskor még két zacskónyi ajándékot is kaptunk, az egyiket az Eisbergtől (hűtőtáska, strandlabda, kötény, hűtőmágnes, 4 saláta öntet, üvegnyitó, receptfüzet) és a Chefparadetól is (2 szakácskönyv, fakanál, chilis öntet, konyhai matrica, hűtőmágnes, 3 lufi, akciós kupon és szórólapok) illetve a Mindmegettétől a kötényt is hazavihettük.

Már másodszor voltam ilyen közös főzésen és most is nagyon jól éreztem magam, sőt, mondhatom jobban, mert már ismerős volt a terep és a Krisztivel főzhettem:)

A megbeszélt partnerem ugyan nem jött el (Marcee menj a fenébe!)  ezt azért sajnálom nagyon, mert bárki örült volna egy ilyen gasztronómiai kalandnak.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése