2012. 10. 30.

KRÉMES FŰSZERES ÉDES SÜTŐTÖK LEVES

Jó nagy tököt vettünk, ezért ebből már marad levesnek is. Az édestől nem kell megijedni, mert nem annyira édes és egyáltalán nem erősen fűszeres, pont jó:)

Nagyon szeretjük a sült tököt, egészséges és finom is. Idén eddig csak fincsi édes tököket sikerült választanom, illetve elég sok helyen lehet már a japán tököt is kapni, aminek még selymesebb az íze. Egy kis cukrot is hintek a tetejére sütés előtt, hogy a végeredmény biztos legyen.

A leves pedig szerencsére beilleszthető a diétámba, bár fűszeres, de enyhe a fűszerezése és nem bántja az epeemlékemet:)

krémes, fűszeres, édes sütőtökleves

KRÉMES-FŰSZERES SÜTŐTÖK LEVES:
Hozzávalók:
a tökök 1,5 óra sütés után, még egy kicsit visszatolom sülni

3 kg sütőtök
arasznyi póréhagyma
4 evőkanál méz
2 db főtt burgonya
2 db alma 
1 mokkáskanál gyömbér
fél piros chili
olíva-vagy tökmagolaj
őrölt fehérbors

pici őrölt fahéj
2 dl zöldségleves
1-1,5 dl tejszín
2-3 dl víz vagy tej vagy ennek keveréke


Elkészítés: A tököt megmosom, feldarabolom, a magját kiveszem és mindent  egy sütőpapírral bélelt tepsire teszek. A sütőt előmelegítem 190-200 C fokra, és megsütöm a tököt. Ez a tök méretétől is függ, hogy mennyi ideig tart, ha vastagabb a húsa, akkor 2,5 óra is lehet.
ez megmaradt

Ezután késsel-villával  elválasztom a tököt a héjától és egy tálba teszem. A megpucolt és kockára vágott burgonyát sós vízben megfőzöm, leszűröm, ez rögtön mehet a lábosba,  ahol  az olajat (tökmag- vagy olíva) felmelegítem, hozzáadom a vékonyra vágott póréhagymát, pirítom egy kicsit, majd hozzáadom a megtisztított és kockára vágott almát, a mézet,  fűszerezem gyömbérrel, sóval, fahéjjal, chilivel, borssal és lefedve párolom 5-6 percet.

levágom a tök héját


tökmagolaj, póréhagyma, alma, chili, méz és a fűszerek
Ezután felöntöm zöldséglevessel (ez van a fagyasztómban mindig 2 dl-es adagokban) amit előtte kiengedtem, majd belekeverem a sült tök darabokat is. Mivel elég nagy mennyiséget csináltam már most látszik, hogy túl sűrű, nem elég a 2 dl zöldséglé, ezt lehet pótolni vízzel is, tejjel is, ki mit szeret. Én öntöttem hozzá 1,5 dl tejet és 1,5 dl vizet.

pépesítve és hozzáadtam már a tejszínt is
10 perc főzés bőven elég neki, ezután lehúzom a tűzről és botmixerrel pépesítem az egészet. Végül visszateszem a tűzre, hozzáöntöm a tejszínt és újból felforralom, de most már kevergetni kell, nehogy odakapjon.

fincsi volt:)
Tálaláskor a tetejére cseppenthetünk tökmagolajat, szórhatunk a megsült tökmagból pár szemet,  de karikázhatunk rá chilit vagy tehetünk pár kocka párolt almát is. Gondolkodtam a pirított fenyőmagon vagy mandula szeleteken, de aztán hagytam a francba a díszítést, tettem egy citromfű bóbitát és 2 chili karikát:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése