2011. 11. 10.

MÁKTORTA NARANCSOS MASCARPONE KRÉMMEL

Ennek a sütinek is van/lesz története. Nyáron csináltam egy hasonlót és akkor pár szeletet bevittem a melóhelyre és megkínáltam vele azokat a szerencséseket akik éppen akkor dolgoztak. Ottó is köztük volt. Természetesen nagyon ízlett neki,  és rögtön megkért, hogy csináljak majd a feleségének a szülinapjára. Szokás szerint először szabadkoztam és nem azért mert lusta vagyok, hanem azért, mert azok a sütik amiben ilyen sok mascarpone krém van már eleve drága sütik, de megegyeztünk abban, hogy ha aktuális lesz, akkor Ő veszi meg a mascarpone krémet.

Hát eljött a nagy nap, szombaton fogják ünnepelni a felesége szülinapját, így én tegnap megkaptam a mascarponét és a mákot, most meg nekiállok, DE.

Nem fogok ugyanolyan tortát csinálni, hiszen mindig valami újra vágyom, így most narancsos ihletésű lesz a torta és tenni fogok bele egy kis házi pálinkát is a Guszti csodás pálinkáiból.


MÁKTORTA NARANCSOS PÁLINKÁS MASCARPONE KRÉMMEL:
Hozzávalók:
tészta:
20 dkg darált mák
6 db tojás
4 evőkanál liszt
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
2 mokkás kanál őrölt fahéj
15 dkg cukor
25 dkg margarin
1 dl tej



krém:
50 dkg mascarpone krémsajt
5 dl habtejszín
ebből lesz a krém: narancslé-pálinkazselés, mascarponés, tejszínhabos
1 csomag lapzselatin
2 csomag habfixáló
20 dkg porcukor
15 dkg kandírozott narancshéj
3 db narancs frissen facsart leve
3 db narancs reszelt héja
1 dl házi pálinka 
őrölt fahéj


1 csomag vaníliás cukor


Tetejére:
kandírozott narancshéj,
grillázs mogyoró


Elkészítés:
Először a tésztát készítem el, a tojásokat szétválasztom és a fehérjéből kemény habot verek. Egy másik tálban a puha margarinhoz adom a tojások sárgáját, a cukrokat, sót, fahéjt és géppel jól kikeverem. Ezután adom hozzá a darált mákot, tejet és a lisztet a sütőporral.
a mennyiségeknél egy kicsit elszaladt velem a ló:) 
Előkészítek egy 26 cm-es kapcsos tortaformát amibe belevágok egy kerek lapot sütőpapírból, erre öntöm a tésztát és előmelegített 180 C fokos sütőben készre sütöm, majd leveszem a karimát és hagyom kihűlni.

A töltelék nagyon egyszerű, mert nem kell sütni: a habtejszínt a porcukorral és a habfixálóval, kemény habbá verem egy tálban. Egy másik nagyobb tálban a többi hozzávalót keverem össze: narancshéj, vaníliás cukor, fűszerek, mascarpone, kandírozott narancshéj.

A lapzselatint beáztatom langyos vízbe, majd kicsavarom majd egy hőálló tálba teszem, ráöntöm a narancslevet és a pálinkát és mikróba teszem, felmelegíteni, de csak éppen 1 percre, hogy ne forrjon, jól elkeverem, majd egy picit hagyom hűlni. Ezután összekeverem először a mascarponés krémmel végül beleforgatom a tejszínhabot is. Jó sok krém lett, de a tészta is sok.
mehet a hűtőbe, majd dermedés után díszítem

A kihűlt tortalapot 3 felé vágom, az alját belerakom egy torta búra aljába, köré rakok egy krém karimát, ha ez nincs akkor tegyük vissza a tortaforma oldalát. Erre simítom a krém 1/3 részét, majd a második lapot is megkenem végül a tetejére simítom a krém utolsó harmadát. Beteszem dermedni a hűtőbe.

2 óra múlva az oldaláról leveszem a karimát, késsel elsimítom az oldalán a krémet. Díszítem apróra vágott kandírozott narancshéj kockákkal és meghintem grillázs mogyoróval.

Megjegyzés: a torta hatalmas lett, persze egy születésnapi torta legyen grandiózus, de ha csak úgy otthonra szeretnénk elkészíteni, nyugodtan felezzük/harmadoljuk a mennyiségeket és akkor elég csak félbe vágni a lapot és úgy tölteni vagy 2 tojásos tésztánál csak a tetejére halmozzuk a krémet.

Ezt a krémet nyugodtan poharakba lehet tölteni és gyümölccsel feldíszítve pohárkrémként is kínálhatjuk, mert könnyű és nagyon-nagyon finom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése