2011. 11. 04.

CHEFPARADE CSOKIMŰHELY BON-BON KÉSZÍTÉS

Ma egy csodálatos programon voltam, ahol eszméletlenül jól éreztem magam. Tökéletes volt a szervezés, isteniek voltak a bonbonok amiket készítettünk és végre valami újdonság is volt az életemben:)
ezeket a csodás kis bonbonokat készítettük


A Mindmegette receptversenyén nyertünk öten egy- egy kupont, amit  a  " CHEFPARADE CSOKI MŰHELYÉBEN" lehetett felhasználni.  A mai kurzusra jelentkeztem, aminek a címe: "töltött bonbonok olaszos ihletéssel". Mielőtt elindultam volna, megnéztem a képeket a korábbi kurzusokról, így amikor beléptem, már ismerősnek tűnt a hely és a Dóri is:))

Csiszér Dóri megmutatja, hogy kell temperálni a csokit
A program 3 órás volt, Csiszér Dóri volt a csokimester, három fős  csapatokat alkottunk, ami szerintem sok volt, jobb lett volna a 2 fős, mert akkor nem kell egymásra várni.
Dóri először elmesélte, hogy mit  fogunk csinálni, ezután  be is mutatta, majd  mi is neki kezdhettünk rögtön.

Három fajta csokival dolgoztunk,Belga  fehér csokival, tejcsokival és étcsokival. A mi csapatunk a fehér csokit választotta, nekem semmi kifogásom a fehér csoki ellen, ha csak az nem, hogy most fogyókúrázom:-(

A mi hármasunkat erősítette "Suncika" és Andi is, Suncikával a tavaszi Chefparade főzésen is találkoztam, a  Ő pocakjában volt a 10. résztvevő: Réka baba.:))

A mi csapatunk is méri a csoki hőmérsékletét
Első lépésként temperáltuk a csokit gránitlapon, ez úgy történik, hogy a kb 55-60 C fokosra melegített csokit kiöntjük a gránitlapra és széles spaklival folyamatosan mozgatjuk a csokit, hogy a benne lévő kakaóvaj kristályok szép fényes felületet adjanak majd a formába öntéskor. Ezt a mozgatást és hűtést addig végeztük, amíg vissza nem hűlt a csokink 30-35 C fokra. Félelmetesnek tűnt először, de könnyen
megoldottuk. A csoki viszkozitása nem engedte, hogy lecsurogjon a lapról, így különösebben kapkodni sem kellett, egyszerű mozdulatokkal dolgoztunk.

Mindenki kapott egy bonbon formát (az enyém szívecskés volt) és ezekbe töltöttük bele a csokit, majd egy gyors mozdulattal vissza is folyattuk a temperálóba és fejjel lefelé hagytuk dermedni, a felesleget letoltuk róla, majd a hűtőbe tettük. Így alakult ki a forma belsejében a bonbon héja.
készítjük a töltelékeket
konyakos és citrusos a csokitöltelék (toscan)
Amíg dermedtek a csokik, addig elkészítettük az olaszos ihletésű töltelékeket, amik már elő voltak készítve, kávés, amarettós, toscan és balzsamecetes alaphoz adtunk tejszínt, glükózszirupot, ízesítésként:  kávét, vaníliát, konyakot, citruslét, vajat és balzsam ecetet. A balzsamecetestől nem voltam annyira oda, Andi az egész formáját ezzel a töltelékkel töltötte meg, az ízét még mindig nem tudom, hogy milyen, mert nem kóstoltam.

a talpak is elkészültek, mindenki jól érzi magát:))
A töltelékeket zsákokba mertük és a hűtőből kivett bonbon héjakba töltöttük. Picivel kevesebbet kellett beletölteni, mint a bonbon teteje, hogy rá tudjuk húzni majd a talpát is.
a bonbon héjak fejjel lefelé dermednek
Ez is bekerült a hűtőbe és mivel ahhoz, hogy a töltelék is szépen megdermedjen több idő kellett, átsétáltunk a szomszéd helyiségbe, ahol 2 rövid filmet néztünk meg a kakaó bab termesztéséről és a csokoládé alapanyag készítéséről. A filmek végén még a nyers kakaóbabot is megkóstolhattuk. Na ebből én is ettem, a kakaópor alapízét éreztem benne, kesernyés és savanykás is volt egyben. 

Dóri mutatja, hogy töltsük meg a formáinkat
Ezután újra megkaptuk a formákat és most Dóri megmutatta, hogy hogyan kell a talpakat is ráhúzni a bonbonjainkra. Ezután megint egy pár perces hűtés következett, majd a felesleges csokit spaklival ismét  levakargattuk majd egy határozottat koppintottunk az asztalra és a csodás kis drágaságok szépen kipotyogtak belőle. Nekem 3 db tönkrement, valószínűleg túltöltöttem őket és így a talpa vékony lett.
Kénytelen voltam gyorsan eltüntetni:-))
ezeket én csináltam:)
csinosítjuk bronz porral
Kaptunk papírdobozokat és ezekbe rakhatta mindenki bele a saját és a cserélt bonbonokat. Ez igen jó ötlet szerintem, mert így a módját is megadtuk a bonbonok hazavitelének.

Bár az este rosszul indult , sőt volt egy pillanat amikor azt hittem, hogy haza is megyek ez csak a belvárosnak és annak volt köszönhető, hogy egyáltalán nem volt ismerős a terep, nem találtam meg azonnal a Sas utcát. Pedig már fél 6-kor ott voltam a helyszínen, be is szóltam a Dórinak, hogy rossz helyen állok és visszamegyek, nehogy kerékbilincset kapjak, de nem találtam parkolót, már éppen azon voltam, hogy hazamegyek, amikor végre találtam.  Most már tudom, hogy nagy élményt hagytam volna ki.

Este itthon kóstolással egybekötött élmény beszámolót tartottam a fiúk örömére.:)) A Gusztinak az étcsokis a Gyurkának meg mindegyik bonbon ízlett. Jaj, de büszke vagyok magamra. :))

A Csokiműhely oldalán olvastam, hogy a műhelyt bérelni is lehet, az alapanyagokat, az eszközöket, így baráti társaságoknak is kiváló lehet, mert nem kell megvenni mindent, mégis elkészülhet az ajándékba szánt különleges édesség. Egy ilyen ajándékot pedig mindenki örömmel fogad, hiszen benne van a törődés és az, hogy a kézzel készített ajándékkal is kifejezem a másik "helyét" a szívemben:)

Ha valaki kedvet kapott, ne tétovázzon, mert garantált a jókedv és a siker:))

2011.11.09.
Ja, azt még nem is mondtam, hogy mindenféle alapanyagot, eszközt, ízesítőket, csomagoló kapszlikat is lehet venni. A csoki pasztillák kimérve is kaphatóak. Dóri mondta, hogy még szélesítik a palettát, lehet majd kis kiszerelésű csillámporokat és minden a bonbon otthoni készítéséhez szükséges dolgot kapni majd. Én gyorsan vettem egy bonbon formát, egy egyszerű kereket, de nagyon örültem neki. Távlati céljaim között szerepel a bonbon készítés, vagyis nem is annyira távlati, mert karácsonyra mindenképpen megcsinálom.
Már vettem: Étcsoki pasztillát, formát, fehér csokit. Láttam grillázs mogyorót is,  de 800 g-os volt és a szavatossági ideje 2012.02. hó volt ami túl közeli nekem ehhez a mennyiséghez, pedig belegondoltam, hogy mind külsőleg, mind töltelékbe klasszul lehetne használni:-(
ez a bonbon formám:)) nagyon mosolyog:)

2011.11.10.
Megvettem a grillázs mogyorót ma, éppen azért mert újra belegondoltam, hogy milyen klasszakat lehetne vele csinálni illetve ma csináltam egy szülinapi tortát és azt is meghintem vele.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése