2012. 05. 07.

TÚRÓGOMBÓC MÁK BUNDÁBAN

A túrógombóc többféle képen készíthető, pirított zsemlemorzsában forgatva, vagy gyümölcs szemekkel töltve (ekkor egy kicsit több darát kell beletenni), pirított dióba vagy cukros darált mákba forgatva.

Otthon úgy csináltuk, hogy a tojáshabot külön kemény habbá vertük és ezután kevertük a túróhoz, de szerintem ennek nincs jelentősége, a lényeg azon van, hogy hagyjunk elég időt a darának, hogy jól megszívja magát és ne a főzővízbe kelljen megdagadnia, mert ettől esik szét a gombóc.




TÚRÓGOMBÓC MÁK BUNDÁBAN:
Hozzávalók:
főnek a túrógombócok
0,5 kg túró
2 dl búzadara
4 db tojás
pici só


2-3 evőkanál mák (darálva)
3-4 evőkanál porcukor
2-3 dl tejföl
cukor


Elkészítés: Egy tálban a túrót, búzadarát és tojásokat a sóval jól összekeverem, lefedem és a hűtőben hagyom legalább fél napot, hogy a dara jól megszívja magát.

Egy nagyobb lábosban sós vizet forralok, ebbe kézzel közepes méretű gombócokat formálok, majd amikor feljött a víz tetejére, még 2-3 percig hagyom forrni, azután szűrőkanállal kiszedem és megforgatom őket a darált mák és porcukor keverékében.



Kevés cukorral elkevert tejfölt is teszek a tetejére.


2012. 05. 06.

TAVASZI SÜLT CSIRKE, MEDITERRÁN ZÖLDSÉG KÖRETTEL

A tegnapi májas-gombás-borsós tarja isteni finom volt, de éjjel aztán rettenetesen szenvedtem, most már biztos, hogy megint epegörcsöm volt. Az utóbbi pár hónapban ez már  harmadik. Ma reggel a Guszti hozott Cholagol cseppeket, hogy legközelebb már valami legyen itthon, mert semmink sem volt:-(

Hát éppen ezért ma egy diétásabb, könnyebb étel következik, mert nem merek enni. Annyira egyszerű, hogy szinte szégyenlem feltenni, de van benne egy "ötlet", amit a tegnapi kuglóf sütés adott. Mivel elég nagy a forma, ma megpróbáltam a pipit ráhúzni, ami valamennyire sikerült is, bár inkább ülő helyzetben van, de nekem tetszik:)
tavaszi sült csirke, mediterrán zöldségkörettel, sült krumplival


TAVASZI SÜLT CSIRKE, PROVANCE-I ZÖLDSÉGKÖRETTEL:
Hozzávalók:
kafa ez az üres tálca a kép közepén, de ezen fogom majd fűszerezni:)
1 db tanyasi csirke
1 db vöröshagyma
olaj
Fűszerek:
fokhagymás bors
borskeverék durvára darálva
bazsalikom

kakukkfű
gyömbér
majoránna


Köret:
Provance-i zöldségkeverék
olaj
bazsalikom

burgonya


Elkészítés: A csirkét alaposan megmosom, a püspök falatját és a szárnya végét mi nem szeretjük,(de a macskák sem) ezért ezt levágom, majd a felsorolt fűszerekkel alaposan, kívül-belül megszórom.

szépen ül a pipi:)


A sütőt előmelegítem 220 C fokra. (Persze előtte megnéztem, hogy befér-e majd a csirke állítva)
A kuglóf formát alufóliával kibéleltem, majd a befűszerezett csirkét ráültettem. Sajnos a lába nem fért bele, így ülő helyzetbe maradt, a hóna alá tettem egy-egy karika hagymát, majd olajjal meglocsoltam és az egészet alufóliába burkoltam.



A meleg sütőbe toltam és 60 percig rá sem néztem. Ezután a fóliát levettem és a bőrét szép pirosra, ropogósra sütöttem ez további 70 perc volt.

1 óra a fólia alatt, majd levettem a fóliát, akkor így néz ki:)


újabb 1 óra, hogy készre süljön


A zöldségköretet készen lehet kapni, így egy serpenyőbe olajat tettem (vajjal finomabb, de most az epém miatt nem használok vajat) erre szórtam a zöldségeket, bazsalikommal, sóval meghintettem és fedő alatt megpároltam, lehetőleg roppanósra, bár a padlizsán sosem fog roppanni és az van benne.:)

egy pici krumplit is sütöttem mellé


Hát ennyi volt, talán még annyit, hogy a zöldségköretnél szeretem a rozmaringot is használni, de az sokkal intenzívebb mint a bazsalikom, és most egy kicsit gyengébb ízt szerettem volna.

2012. 05. 05.

TÚRÓS KUGLÓF CSOKIVAL, ASZALT GYÜMÖLCSÖKKEL, DIÓVAL

Már megint édesség éhségem van:-( Arra gondoltam, hogy valamilyen túrósat kellene csinálni, aztán  a gyümölcskenyér jutott eszembe, vagy talán kalácsot? Guszti azt mondta, hogy süssek kalácsot, de formában. Jó, de ha formában akkor már kuglófot, úgyis olyan régen nem használtam már a kuglóf sütőt.

Egyszerű kevert tészta lesz, de rakok bele mindenfélét amit találok itthon.




túrós kuglóf, minden jó-val


TÚRÓS KUGLÓF CSOKIVAL, ASZALT GYÜMÖLCCSEL, DIÓVAL:
Hozzávalók:
25 dkg túró
25 dkg margarin
25 dkg liszt
18 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
4 db tojás
pici só
1 csomag sütőpor
1 citrom reszelt héja
csipetnyi ánizs mag
5-7 dkg étcsoki kockára vágva
2 marék dió, durvára törve
2 marék görög mazsola
2 marék vörös áfonya


Forma kikenésére:
2 dkg margarin
zsemlemorzsa
Máz: 
porcukor
citromlé


Elkészítés: Két tállal dolgozok, egyikbe a tojások fehérjét, kevés cukorral és sóval, kemény habbá verem. A másikba kerül a többi hozzávaló ezt kikeverem, majd beledolgozom a fehérjehabot is.

A sütőt előmelegítem 175 C fokra. A kuglóf formát belülről kikenem margarinnal és meghintem zsemlemorzsával.
Ebbe kanalazom bele a túrós kuglóf masszát. A tetejét elegyengetem, majd betolom a sütőbe kb. 50 perce.


Amikor megsült, hagyom kihűlni és csak azután borítom ki tányérra. A tetejére egy pár kanál porcukorral és kevés citromlével készítek egy kevés cukormázat, amit csak a tetejére rákenek, díszcukorral kirakom és készen is van.





LEGÉNYHÓDÍTÓ BÚBOS HÚS (májjal, gombával, borsóval, sajttal, szalonnával)

Most egy eszméletlen jó kaja következik, amolyan férfiak kedvence:)
A májjal mindig problémám van, mert olyan ocsmány volt az előre csomagolt, hogy azt hittem, el kell halasztanom ennek az ételnek az elkészítését, de aztán a friss húspultban találtam szebbet:)
rakott tarja gombával, májjal, borsóval, sajttal, szalonnával


LEGÉNYHÓDÍTÓ BÚBOS TARJA:
készül a ragu
Hozzávalók:
6-8 tarja szelet
4 dl húsleves
0,5 kg csirke máj
35 dkg zöldborsó
20 dkg kolozsvári szalonna
20 dkg gomba
1 nagy vöröshagyma
1 db zöldpaprika
1 db paradicsom

bors
majoránna
olaj
zsír
Tetejére:
a hirtelen sült hús itt már felöntve levessel
2-3 dl tejföl
15-20 dkg reszelt sajt
1-2 tojás
Köret:
burgonyapüré
petrezselymes rizs




Elkészítés: A hússzeleteket kiklopfolom, majd sózom, borsozom, meghintem egy kis liszttel és egy jó nagy serpenyőben hirtelen kisütöm, majd kiveszem egy tálra a húsokat.
Amikor mindegyik elkészült, visszateszem a serpenyőben és felöntöm a húsleves felével, majd lefedem és puhára párolom, ezután zsírjára sütöm kb. 70 perc.

tepsire téve a húsokra halmozom a ragut


 A raguhoz olaj és zsír keverékén( ez a kompromisszum: a Guszti zsírral akarta én olajjal, így aztán fele-felébe kiegyeztünk) először az apróra vágott hagymát, majd a vékony csíkokra vágott szalonnát pirítom meg. Amíg pirulnak felvágom a gombát és a májat és először a májat adom hozzá, amit rózsaszínre sütök, majd a gomba következik. Nem sózom meg, de fűszerezem borssal és majoránnával bőségesen. Hozzáadom az apróra vágott zöldpaprikát és paradicsomot, végül a zöldborsót is belekeverem. Pár percig hagyom , hogy saját levében süljön, majd a maradék húslevessel felöntöm, lefedem és addig párolom, amíg a levét elpárolja.

hús, ragu és tejfölös-sajtos-pecsenyeleves sapka


A sütő nagy tepsijét sütőpapírral kibélelem (csak magamat kímélem vele), erre először a hússzeleteket rakom, erre halmozom a májas-gombás-borsós ragut. A reszelt sajtot összekeverem a nyers tojással és a tejföllel illetve a kevés pecsenyelével, majd mindegyik halomra kanalazok belőle, el is simítom a tetején azután előmelegített 180 C fokos sütőbe tolom , ahol 15 perc alatt szépen rásül a sajt.

megsülve:)




Köretként krumplipürét és petrezselymes rizst kínálok.

Megjegyzés: nagyon-nagyon finom, egy pillanat alatt elfogyott:)


2012. 05. 01.

ALMÁS PALACSINTA, FAHÉJAS VANÍLIA KRÉMMEL

A szokásos délutáni édesség éhségre, most megint palacsintát sütök. Nem sokat 10 db-ot, ennyi pont elég lesz:)
A mennyiségekkel most zavarban vagyok, mert egyáltalán nem mértem semmit. De palacsinta tésztát mindenki tud csinálni, a lényeg, hogy kicsit sűrűbbet készítsünk és finoman reszeljük bele az almát. Az ánizsból is tettem bele egy picit, mert ha keveset használunk, az nagyon finom tud lenni:)

almás palacsinta, fahéjas vanília krémmel-pudinggal



ALMÁS PALACSINTA, FAHÉJAS VANÍLIA KRÉMMEL:
Hozzávalók:
ánizsos, almás, vaníliás tészta
Krém:
1 csomag vanília pudingpor
6 dl tej
1 kiskanál őrölt fahéj
2 evőkanál cukor


Palacsinta:
2 tojás
kb. 20 dkg liszt
2 evőkanál olaj
csipetnyi ánizs mag
csipetnyi só
1-2 alma finomra reszelve
kevés vanília aroma
kb. 4 dl tej
csipetnyi szódabikarbóna
csipetnyi őrölt fahéj


Elkészítés: Először a pudingot főzöm meg, amibe teszek egy kiskanálnyi őrölt fahéjat és az előírásnál több tejet, hogy folyósabb legyen.
Ha elkészült, hagyom kihűlni, néha megkeverem, hogy ne bőrösödjön be a teteje.

A palacsinta tésztát is elkészítem, a végén belereszelem az almát is.



A szokásosnál vastagabb palacsintákat sütök, majd a vaníliás-fahéjas krémmel megkenem, csurgatok a tetejére is.
Jó étvágyat!
Ez is almás palacsinta, de most csak egymásra raktam a lapokat , meghintettem fahéjas porcukorral, elfeleztem, így olyan lett, mint egy torta és úgy is szeleteltem.
almás palacsinta
almás palacsinta csak fahéjas cukorral meghintve minden lap
39 perc alatt elkészült:)

GRILLEZETT KACSAMELL ÉS MEDITERRÁN ZÖLDSÉGEK, TZATZIKI SALÁTA

Nyári melegben egy nyárias étellel rukkolok elő. Volt itthon hízott kacsamell, amit ma felszeletelve teszek el pácolódni  és grillen fogom majd megsütni. Így még nem csináltam eddig, mindig sokáig szoktam a kacsamellet sütni, hogy puha legyen, na kíváncsi leszek, hogy így milyen lesz.

A végeredmény:


GRILLEZETT KACSAMELL ÉS MEDITERRÁN ZÖLDSÉGEK, TZATZIKI SALÁTÁVAL:
Hozzávalók:
pácolódnak a kacsamell szeletek
hízott kacsamell személyenként fél-1 db


Pác:
olívaolaj
reszelt fokhagyma
borskeverék durvára darált
bazsalikom
rozmaring


1-2 db karcsú padlizsán
1-2 db cukkini



Salátához:
1-2 db kígyóuborka
a saláta már besózva:)
4-5 gerezd fokhagyma
4 dl joghurt

kapor
cukor
1 citrom leve vagy almaecet
őrölt fehér bors






Elkészítés: Először a pácot készítem el egy fedeles üvegtálban,(bőven, mert a zöldségeket is ebben az olajban forgatom meg) majd ebbe teszem a felszeletelt és a zsíros résznél kockára bevagdalt kacsamell darabokat.  lefedem és másnapig a hűtőbe teszem.

A cukkinit és a padlizsánt megmosom, ezt is felszeletelem 7-8 mm-es darabokra, majd besózom és egy tálcán szintén a hűtőbe teszem, felhasználásig. (Elég sütés előtt 1-2 órával előkészíteni)

padlizsán és cukkini szintén besózva:)
A kontakt grill sütőlapjait vékonyan beolajozom, majd amikor jó forró, ráteszem először a kacsamelleket, pár perc alatt rozé-re sül, ekkor kiveszem , tálra szedem, (itt a levét elereszti), majd visszateszem pár percre újra a grillbe, mert nem szeretem csak átsülve. A végén megsózom, vett a Guszti Himalája kősót,( most azzal nagyképűsködöm:).

rácsra kerültek


itt még rozé, így nem szeretem:)

Ez idő alatt a zöldségeket a pác-olajban megfürdetem, borskeverékkel meghintem , a hőmérsékletet közepesre állítom és a grillen pár perc alatt megsütöm.

olaj fürdőznek a cukkinik





nyam nyam

A salátához az uborkát megmosom, a héját levágom, majd nagyobb lyukú reszelőn, lereszelem egy üvegtálba. Sózom, reszelt fokhagymával ízesítem, kaprot keverek hozzá és állni hagyom, hogy levet eresszen.
20 perc után a kezemmel kinyomkodom a levét és hozzáadom a joghurtot, cukrot, borsot, citrom levét és összekeverem. Készen is van.

Hát nagyon jól esett és a kacsa melle, hogy a lényegre térjek, NEM VOLT KEMÉNY! Tehát ezentúl, ha könnyű, gyors ételt szeretnék,- de kacsát-, akkor majd így csinálom.




2012. 04. 30.

BOUNTY SÜTI KÉTFÉLE KÓKUSZKRÉMMEL és PISKÓTÁVAL

A suliban ez a gyerekek nagy kedvence. Nem is csodálom, mert annyira finom.

Talán egy kicsit nagyképű a címben, hogy kétféle krém és piskóta, mert igazából holland kakaóport szórtam a piskóta tészta felébe és a krém felébe is.



BOUNTY SÜTI CSOKIS KÓKUSZOS KRÉMMEL ÉS KÉTSZÍNŰ PISKÓTÁVAL:
Hozzávalók:
alulra a kakaós lap kerül
Tészta:
6 tojás
6 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaópor
pici só
fél csomag sütőpor
1 evőkanál tej


Krém:
10 dkg kókuszreszelék
1 csomag tejszín ízű pudingpor
4,5 dl tej
erre kenem a sima kókuszkrémet
3 evőkanál cukor
20 dkg margarin
1 evőkanál kakaópor


Tetejére:
4 evőkanál cukor
4 evőkanál víz
3 evőkanál kakaópor
8 dkg margarin
kókuszreszelék


Elkészítés: Először a pudingot főzöm meg, mert annak hűlnie kell. 4,5 dl tejjel és 3 evőkanál cukorral megfőzöm a pudingot, még az elején a tejhez keverem a kókuszreszeléket és ha felforrt, rögtön egy üvegtálba töltöm, hogy könnyebben kihűljön.

a sima kókuszkrémre a középső, vegyes lap jön, amire a csokis kókuszkrémet kenem


A piskóta következik: a tojásokat szétválasztom, a fehérjét pici cukorral és sóval kemény habbá verem. A sárgáját a többi cukorral szintén jól kikeverem, majd hozzáadom a lisztet, a sütőport és beleforgatom a fehérjehabot is.

csokimázzal bevonom, ha marad az oldalára is kenek belőle és meghintem kókuszreszelékkel


A sütőt előmelegítem 180 C fokra. A sütő saját tepsijét sütőpapírral kibélelem és a fele tésztát beleöntöm a tepsi egyik felébe, ezután a tésztához egy evőkanál kakaóport keverek és egy evőkanál tejet, majd a tepsi másik felébe ezt a tésztát öntöm. Lapáttal elsimítom és 10-12 perc alatt megsütöm.
(nem számít, ha nem pont  a fele)
A sütőpapíron hagyom kihűlni, majd 3 csíkra vágom.

1 szelet a 10 -ből


A kihűlt pudinghoz a puha margarint géppel hozzákeverem és a hűtőbe teszem felhasználásig.

Egy tálcára teszem az alsó kakaós piskótalapot, erre kenem a kókuszkrém felét. Ezután a kókuszkrémbe kakaóport szórok, újra kikeverem. Második lapnak a vegyes lap következik, erre a kakaós kókuszkrémet kenem. lenyomkodom a széleit, hogy mindenhova jusson a krémből.

A tetejére a sárga lapot teszem. Amire a csokimázat öntöm. A csokimázhoz a hozzávalókat felmelegítem, addig keverem amíg a cukor elolvad benne , ekkor adom hozzá a margarint, majd rákanalazom a süti tetejére, késsel elsimítom és kókusszal meghintem.

Hűtőbe teszem dermedni, ezután szeletelem.