2014. 12. 01.

FORDÍTOTT ALMATORTA, CSIRKEMELL BACONNEL,HAGYMÁVAL, NARANCSLEKVÁR, MANDARIN LEKVÁR

Alig van időm,így két gyorsan elkészíthető étel következik. Megsülnek maguktól, nem kell velük foglalkozni, így mással pl. lekvárfőzéssel is lehet foglalkozni.

Kezdjük a lekvárral, ebből egyszerre nem kell sokat csinálni, mert egész évben kapható, most viszont az ára nagyon kedvező volt, mind a narancsnak, mind a mandarinnak.

Hogy mire szoktam használni? Egy tálba alulra 1-2 kanál lekvár, rá egy natúr joghurt és banán karikák, fahéjjal meghintve. Ezt minden nap meg tudom enni:):) Más gyümölcs is lehet a tetején, de a banán a legfinomabb.


NARANCSLEKVÁR: és       MANDARIN LEKVÁR
Hozzávalók:
4-5 kg narancs                            4-5 kg mandarin
1 kg cukor                                   1 kg cukor 
Natrium benzoát                         Nátriumbenzoát



Elkészítés: Mindkét gyümölcsöt megpucoljuk (egyformán csináltam őket), a narancsról késsel lehántjuk a fehér külső héját, a mandarinról nem kell.



Külön lábosban főzöm meg őket, kb 3 óráig főzöm a cukor felével, majd a végén hozzáadom a cukor másik felét is. Mivel a gerezdeket elválasztó héj nem főtt szét, ezt botmixerrel pépesítettem mind a narancsnál, mint a mandarinnál, egyet még forraltam rajta és készen is van.

A befőttes üvegeket 100 C fokon megsütöm a sütőben és még melegen beletöltöm a kész lekvárt. Folpackot teszek az üvegre a kupak alá és erre szórom a nátrium benzoátot, így nem kerül a lekvárba, de évek óta így csinálom és nem romlik meg soha semmi.


A narancs héját pedig kandíroztam, úgy, hogy 3 szor kifőztem vízben és leöntöttem róla, majd a negyedik vízbe már tettem cukrot is 1:1 arányban, ezzel is főztem egy fél órát, majd magasabb peremes tepsibe öntöttem az egészet, alufóliával lefedtem és az erélyen állni hagytam a hidegben 1 hétig.



Ezután leszűrtem, vékony csíkokra vágtam, sütőpapírral bélelt tepsibe szórtam és légkeveréssel szárítottam rajta, majd amikor már nem volt nedves, akkor kristálycukorba hempergettem mindet.
Ezt is befőttes üvegekbe tettem, de a fagyasztóba tárolom felhasználásig.

Nagyon finom sütikbe és teába is.

FORDÍTOTT   ALMATORTA
Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta
(fagyasztott vagy friss)
5-7 db alma
2 marék dió
1 csomag vaníliás cukor
2 marék kristálycukor
őrölt fahéj ízlés szerint
1-2 dkg vaj

Elkészítés: A sütőt 200 C fokra előmelegítjük, a leveles tészták szeretik a meleget.
Egy kisebb tepsibe sütőpapírt vágok, (lehetne kerek is de én tárolási szempontból most szögletest választottam) erre szeletelem az alma gerezdeket, 2 sorban is lehet. Rászórom a diót (durvára törve), a cukrokat, vajat, őrölt fahéjjal ízesítem.  Beborítom a kinyújtott leveles tésztával, az oldalait leszorítom, hogy legyen egy kis pereme,majd ha megfordítom.



Megszurkálom a tésztát és forró sütőben szép világosbarnára sütöm, ez kb 35  perc.

Ezután az erkélyre a hidegre kitettem, hűlni és csak amikor már kihűlt, akkor teszek rá egy tálcát és fordítom át óvatosan.


A sütőpapírt lehúzom és már szeletelhető is.


CSIRKEMELL BACONNEL ÉS HAGYMÁVAL:
Hozzávalók:
1-2 csirkemell filé
olaj
szeletelt bacon szalonna
hagyma
só, bors,tárkony,

Elkészítés: A csirkemellet felszeletelem, majd kevés olajon mindkét oldalát kisütöm.

Egy tepsibe sütőpapírt teszek, erre rakom a csirkemelleket, fűszerezem mindkét oldalukat, majd hagyma karikákat és bacon szalonna darabokat rakok a tetejére, így tolom be a 190 C fokos sütőbe és sütöm amíg a szalonna szépen megsül.



Krumpli főzelékkel tálaltam,  de bármilyen körettel, salátával fincsi.


2014. 11. 01.

KÓKUSZOS-MANDULÁS LINZER



KÓKUSZOS-MANDULÁS LINZER LEKVÁRRAL:
Hozzávalók egy kis tepsihez : 25 x 18 cm-es


25 dkg olvasztott vaj
20 dkg kókuszreszelék
15 dkg cukor
20 dkg rétesliszt
fél csomag sütőpor
1 narancs reszelt héja
pici só
2 evőkanál tejföl
2 db tojás

300-350 g sárgabarack lekvár

8 dkg mandula lap a tetejére

Elkészítés: az olvasztott vajat összekeverjük az összes hozzávalóval, én kézzel kevertem, gyúrtam, amíg az edény falától el nem vált a tészta, ha kell még lisztezzük.

A sütőt előmelegítettem 180 C fokra.

A kis tepsibe beletettem az egész tésztát, kézzel elnyomkodtam a tepsi formájára, egy pici peremet készítve, majd egy félüveg sárgabarack lekvárt öntöttem és simítottam rá.

Meghintettem mandula lapokkal és mehet a sütőbe 22-25  percre.


Amikor kihűlt, kisebb kockákra vágtam, nagyon egyszerű és fincsi.




2014. 09. 02.

SZÍNES CSOKITORTA KÓKUSZLISZTTEL, KARAJSZELETEK PARMEZÁNOS KARFIOL ALATT, illetve ZÖLDSÉG KROKETT RÁNTOTT HALLAL

Ez volt a szülinapi tortám és a szülinapi ebédem,  megcsinálhattam magamnak:) de amúgy jó volt, ízlett , bár a tortát nem ilyennek képzeltem el.

A szokásos tejszínes főzött csokikrémet készítettem el, mert a jón nem változtatok, de a tésztába tettem ételszínezéket, hogy egy kicsit tarka legyen.
A hús pedig olyasmi mint a Dubarry, de nem besamellel készült, hanem egyszerűbben.

SZINES CSOKITORTA KÓKUSZLISZTTEL:
Hozzávalók: a tésztához
8 tojás
25 dkg kókuszliszt
3 evőkanál liszt

1 evőkanál holland kakaópor
1-1 kiskanál ételszínező, sárga és piros
10 dkg olvasztott teavaj
8 evőkanál cukor
1 csomag sütőpor


Krémhez:
30 dkg teavaj
250 ml habtejszín
18 dkg cukor
8 dkg holland kakaópor
1 dl presszókávé

Tetejére:
30 dkg étcsoki
2 dkg fehér csoki
10 dkg teavaj

Elkészítés: 

Nagyon egyszerű, először a krémmel kezdem, mert annak hűlnie , majd dermednie kell. Egy közepes edénybe felteszem forrni a hozzávalókat (a kakaópor nélkül), kevergetem közben, de nem ragad le, és pontosan 12 percig forralom, majd beleszitálom a tűzről levéve a kakaóport, jól elkeverem, a gyorsaság kedvéért jégen lehűtőm, majd a hűtőbe teszem, hogy megdermedjen.
Dermedés után géppel kikeverem, jó habosra, és készen is van.

A piskótához 3 tésztát készítek, 6 tojásból egy kakaósat, és 2-2 tojásból a másik két színeset. Egyformán készítem, a tojásokat nem választom szét, mert ha kb. 8-10 percig géppel keverem, ugyanazt a hatást érem el, mintha külön választanám a fehérjétől a sárgáját. 3 edényben dolgozom, és a végén keverem csak bele az ételfestéket.


A kerek tortaformát sütőpapírral kibélelem, és 2 részletben sütöm meg a piskótát úgy, hogy először a kakaós felét öntöm bele, majd körbe csurgatom először az egyik színnel, majd körbe csurgatom spirálos alakban a másik színnel.


Az ételfesték az állagát megváltoztatja, így nem elég neki 12 perc sütés, hanem pont a duplájára van szükség 180 C fokon, tehát 24 percre, de tűpróbával ellenőrzöm.


Ezután kiborítom, félbe vágom mind a két megsült tésztát, így 4 kerek lapot kapok, amit megtöltök a felhabosított krémmel. A tetejére nem kell, mert arra az  olvasztott csoki kerül.



Egy edényben megolvasztom a vajjal az étcsokit, a másikban óvatosan a fehét csokit és az étcsokival bevonom, a fehér csokit meg csak úgy rányomkodom a tetejére. Lehetett volna szebben is, de nehéz dolgozni a fehér csokival vagy én vagyok béna, olyan grízes lett nekem, olyan hamar dermedt.




KARAJ SZELETEK PARMEZÁNOS KARFIOL ALATT:
Hozzávalók:
karaj szeletek 2-3 szelet fejenként
1 szép nagy karfiol
1 db zsemle
1 db tojás
snidling
őrölt bors

parmezán sajt reszelve
érlelt trappista sajt reszelve
petrezselyem levél

Elkészítés:
A karfiolt rózsáira szedem és sós vízben megfőzöm. A főzőlevet ráöntöm a zsemlére, hogy felpuhuljon, majd szűrőre teszem és jól kinyomkodom. Hozzá keverem a megfőtt karfiolt, a tojást, a reszelt érlelt trappistát, az apróra vágott snidlinget és petrezselyem levelet, sózom, borsozom és ezt a keveréket ráhalmozom az előzőleg lisztbe forgatott és kisütött karaj szeletekre.



Rászelek annyi parmezánt, amennyit lehet és előmelegített 200 C-fokos sütőben , légkeveréssel segítve a pirulást, megsütöm.



Krumplipürével tálaltam és kovászos uborkával, fincsi volt:)

A halat együtt horgásztuk Csőváron a "Pista bácsival", a héten 3 x is voltunk kinn és mindannyiszor fogott egy szép pontyot és a reszlit is. Az első közel 4 kg-osból lett a rántott hal, amihez egy egyszerű brokkolis krokettet készítettem, hogy valamit ide Nektek is fel tudjak rakni.

BROKKOLIS ZÖLDSÉG KROKETT:
Hozzávalók:
1 fej brokkoli
2 db karalábé
4 db közepes méretű burgonya

4-5  db tojás
petrezselyem levél, 
újhagyma
őrölt bors
liszt
olaj
zsemlemorzsa



Elkészítés: ez is egyszerű, csak el kell kezdeni és kevés alapanyagból, jó nagy mennyiségű krokett készül, ami finom is és különleges is.
A zöldségeket sós vízben puhára főzzük, majd összetörjük. 2 db tojást felverünk, ebbe forgatjuk majd meg a kroketteket, a többi alapanyagot  mind hozzáadjuk a zöldségekhez és egy közepesen puha állagú tésztát kapunk. Lisztezett kézzel kisebb hurkákat sodorunk, ezeket tetszőleges 1, 5- 2 cm-es darabokra vágjuk, (nem baj ha nem szép, mert sütés előtt tudunk rajta még alakítani), majd tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk. Forró olajban kisütjük.

Snidlinges tartár mártással tálaltam:)










2014. 08. 24.

CSIRKEMELL KOCKÁK ERDEI GOMBÁS TEJSZÍNES SZÓSZBAN, NOKEDLIVEL

Erdei gombát a Mariann barátnőmtől kaptam nemrég, aki éppen randizott a Hármashatár hegyen és meglepődött, hogy az útról is látta már a sok gombát, így másnap vissza ment és jó sokat szedett.


Persze gombavizsgálónál be lett vizsgáltatva, de amúgy Ő is ért hozzá, már 1 éve jár gomba tanfolyamra, ahol tanulja illetve a természetben gyakorolja is, na szóval, hogy milyen gombákat kaptam:

Tinóru keveréket: amiben volt, okker tinóru, cékla tinóru, szemcsés-nyelű fenyő tinóru és változékony tinóru.

A gombát azonnal megpucoltuk (mert kukacosodik) és meg is hámoztuk, aminek a szárát el kellett dobni, azt eldobtuk és közepes méretű kockákra vágva, adagokban a fagyasztóba tettem, felhasználásig.
balra a csiperke, jobbra a fagyasztott, felengedett tinóruk


Az erdei gombák igen intenzív illatúak és ízűek, így nem kell annyi belőlük, mint mondjuk a csiperkéből. Ennél a gombánál tudni kell azt is, hogy nem szabad 24 óráig alkoholt fogyasztani, ha eszünk belőle, illetve 20 percig mindenképpen forralni kell!

CSIRKEMELL KOCKÁK ERDEI GOMBÁS TEJSZÍNES MÁRTÁSBAN:
Hozzávalók:

fejenként 1 csirkemell filé,

közepes kockákra vágva,

1 db közepes vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
3 ág angol zeller
20 dkg csiperke gomba
20 dkg erdei gomba keverék
őrölt bors ízlés szerint

majoránna ízlés szerint
3 dl tejszín
kevés liszt vagy keményítő
zeller levél
petrezselyem levél


Elkészítés: Egy nagyobb serpenyőben olajon megpirítom a csirkemell kockákat, majd hozzáadom az apróra vágott hagymákat, és a gombákat, fedő nélkül minimum 20 percig forralom, ez alatt elpárolja a gomba a levét, ezután jöhet bele az angol zellerszár, amit szintén vékonyra felszeleteltem, majd a fűszerezés.


A végén rászórom a lisztet, elkeverem, majd felöntöm a tejszínnel és megsózom. Adok hozzá apróra vágott petrezselyem levelet és zeller levelet. El is készült.:)



Nokedlivel tálaltam.


2014. 07. 08.

CUKKINI LEPÉNY, CSÜLKÖS PACAL ÉS GOMBÁS-RESZTELT-MÁJ,

Holnap hajnalba nyaralni megyünk, így gyorsan felteszem az elmúlt napokban készült étkeket:)
Hoppá, nem mentem nyaralni:-( Hát ez így sikerült.
hőség van, alszik a fél csapat:)

Arra, hogy csülkös pacal, arra azt gondoltam, hogy ilyen étel nincs is:) De a volt párom bizonygatta, hogy de bizony van és meg is csinálta, így én már csak a receptet osztom meg veletek,enni nem ettem belőle:)

CSÜLKÖS PACAL:
Hozzávalók:
0,7 kg csontozott sertés csülök
0,7 kg pacal, csíkozva
2 db vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2  db babérlevél
majoránna

őrölt bors
fűszerpaprika
1-1,5 dl bor (vörösbor volt itthon)

Elkészítés:
A csíkokra vágott pacalt a hagymás alapon 1,5 órát főzzük, közben ha szükséges vizet adunk alá, ezután adjuk hozzá a kockákra vágott csülköt, fűszerezzük ízlés szerint, majd lefedve újabb 1,5 órát főzzük.
A végén egy kis bor is került bele, akkor amikor a levét már elfőtte.

Főtt, zsírban megforgatott petrezselymes burgonyával került tányérra.




A cukkini lepényre meg úgy került sor, hogy az aranyos szomszédunktól kaptam jó pár cukkinit és mivel grilleztünk már eleget,  más ötletem nem lévén csináltam egy tócsni szerű lepényt belőle.

CUKKINI LEPÉNYKE VAGY TÓCSNI:
Hozzávalók:
1-2 cukkini, hámozva, reszelve
1 kis fej vöröshagyma
2- 3 db nyers burgonya, reszelve
1-2 tojás
10 dkg reszelt füstölt sajt
2 evőkanál liszt

bors
kapor
petrezselyem levél
olaj

Elkészítés: A vöröshagymát is lereszelem és egy tálban minden hozzávalót összekeverek.
Kanalazható állagú legyen.
Egy serpenyőbe olajat hevítek, majd ebbe teszek 1-1 kanállal, lelapítom a tetejét és mindkét oldalát pirosra sütöm, mint  a tócsninak.
Tejfölben elkeverek 1-2 gerezd reszelt fokhagymát és azt kínálom mellé.





GOMBÁS-RESZTELT MÁJ:
Hozzávalók:
40 dkg gomba
60 dkg csirke máj
3 db vöröshagyma
3 db zöldpaprika
3 db paradicsom
majoranna,
só,
őrölt bors
fűszerpaprika

Elkészítés: 2 serpenyőbe készítem. Az egyikben kisütöm a csíkokra vágott májat, majd leszűröm és hozzáadom a lecsós gombához.
A másikban megdinsztelem a hagymákat, majd hozzáadom a paprikát, paradicsomot és végül a gombát is. Hagyom párolódni, majd amikor a levét elfőtte, akkor belekeverem a kisütött májat.

Főtt burgonyával tálalom.





A resztelt májat pedig azért dúsítottam gombával, mert illik hozzá, illetve ugyan hogy tettem volna fel, ha nem változtatok rajta valamit?:):)

2014. 06. 29.

KÖNNYŰ GRÍZES-MEGGYES SÜTI ÉS ZÖLDSÉGLEPÉNY CSIRKEFASÍRTTAL



grízes-meggyes süti
KÖNNYŰ MEGGYES-GRÍZES SÜTI:
Hozzávalók egy kis tepsihez:

4 egész tojás
2 evőkanál búzadara
1 dl tej
2 evőkanál liszt
1 csomag vaníliás cukor
60 dkg meggy
4 evőkanál cukor
1 csomag sütőpor
1 citrom reszelt héja
5 dkg vaj (olvasztott)


Elkészítés: A búzadarát a tejjel összekeverem és hagyom állni, hogy a szemek megduzzadjanak.

Az egész tojásokat a cukrokkal és az olvasztott vajjal, géppel kb. 10 percig keverem, hogy jól felhabosodjon, a sütőt közben előmelegítem 180 C fokra.

Hozzáadom a tejben áztatott búzadarát, a lisztet, a sütőport és összekeverem, végül a reszelt citromhéjat is hozzákeverem.


A kisebb méretű tepsibe sütőpapírt vágok, majd ebbe öntöm a tésztát, a magozott meggyszemekkel szépen sorban kirakom.


180 C fokon kb 12 percet sütöm.

Ez ilyen egyszerű volt:)


ZÖLDSÉGLEPÉNY, CSIRKEFASÍRTTAL:
Hozzávalók a lepényhez:
1 db karfiol

1 db karalábé
3 db sárgarépa
1 db cukkini
1 db csillagtök
3 marék zöldborsó

őrölt bors
10 dkg reszelt sajt
3 dl tejszín
4 egész tojás
4 dl tejföl
petrezselyem levél
1 evőkanál liszt

Elkészítés: a karfiolt, répát és karalábét előfőzöm sós vízben majd leszűröm. A többi zöldséget nem kell, mert megpuhulnak sütés közben.

Előmelegítem a sütőt 170 C fokra és előveszek egy nagyobb tepsit (a sütő sajátját) és abba sütőpapírt teszek. Megspriccelem olajjal, majd ráhalmozom az összes zöldséget, amit előtte kisebb darabokra vágtam, illetve megfőztem és leszűrtem.

Megszórom sóval, borssal és reszelt sajttal. A tojásokat a tejszínnel és a tejföllel összekeverem, a lisztet is hozzáadom, majd az egészet a zöldségre öntöm, kanállal lenyomkodom, hogy mindenhol érje a zöldségeket.


Az egészet meghintem vékonyan zsemlemorzsával és a sütőbe tolom, amíg szép piros színe nem lesz, ez kb 40 perc.

Kockára vágom, majd sütök egy kis sült krumplit a fasírt mellé.

CSIRKEFASÍRT:
Hozzávalók:

1-2 csirkemell filé
1 db áztatott zsemle
1 db vöröshagyma ledarálva
3-4 gerezd fokhagyma reszelve
1 egész tojás
só, bors,
majoránna, petrezselyemlevél,
mustár ízlés szerint

zsemlemorzsa

Elkészítés:A hozzávalókat egy tálban jól összekeverjük és kisebb golyókat forgatunk a zsemlemorzsába, majd olajban kisütjük.



Jó Étvágyat hozzá!  :)








2014. 06. 23.

FASÍRTTAL TÖLTÖTT DAGADÓ ÉS PALEO CSOKITORTA












Vége a sulinak, így egy kicsit szabadabb vagyok, kezdhetem a receptek feltöltését.
Először csináltam paleo tortát, ezt is rendelésre készítettem a Szilvinek a férje szülinapjára, Ő csinálja a körmömet:)




Őszintén,nagyon drága egy ilyen süti, mert liszt helyett diót használtam, cukor helyett pedig nyírfacukrot. Ebből, mivel nem annyira édes, egy kicsivel többet kell használni, mint a répacukorból, de a végeredménynek sikere volt (állítólag):)

A töltött húst általában zsemlével, májjal, főtt tojással, petrezselyemmel , szóval a szokásos módon csináltam eddig, de a tölteléknek a gyereknél sosem volt nagy sikere, így most simán fasírttal töltöttem meg.


FASÍRTTAL TÖLTÖTT DAGADÓ:
Hozzávalók:


1 szép nagy dagadó
0,5 kg darált hús (bármilyen)

1 db vöröshagyma reszelve
3-4 gerezd fokhagyma reszelve
1 db egész tojás,
1 db áztatott zsemle
fűszerek ízlés szerint:
fűszerpaprika,
őrölt kömény
majoránna,
zsír
bor
sertéshús fűszerkeverék



Köret:
rizs, kukorica
újburgonya

Elkészítés: Egy nagyobb tálban összekeverem a fasírt hozzávalóit, a sütőt előmelegítem 200 C fokra.

A sertés dagadót felszúrom a közepénél, vigyázva, hogy ne szakadjon ki, majd a tölteléket szépen beletömködöm.

Egy közepes méretű tepsibe sütőpapírt teszek, (csak azért, hogy ne kelljen sikálni a tepsit) erre helyezem a megtöltött , besózott, zsírral megkent és sertés fűszersóval meghintett húst.

Aláöntök egy kevés bort (nekem vörös bor volt csak  itthon), de persze vízzel vagy alaplével is lehet.

Alufóliával letakarom és 200 C fokon 1,5  órát sütöm, majd leveszem a fóliát, a húst megfordítom és légkeveréssel, 160 C fokon ,  tovább sütöm, amíg szép piros nem lesz mindkét oldala.

Hagyom állni a húst, majd felszeletelem. Köretként kissé megfőzött, majd megsütött újburgonyát és kukoricás rizst tálaltam.
A képen nem látszik, de paradicsom saláta is volt mellé:)

Paleo torta, karamellizált cukor lapokkal


PALEO CSOKITORTA :
Hozzávalók:
Tészta:
8 tojás
18 evőkanál darált dió (durvára darált)
12 evőkanál nyírfacukor
1 csomag sütőpor
pici őrölt fahéj


Krém:
0,5 l habtejszín 32-35 %-os
9 evőkanál nyírfacukor
50 dkg vaj
0,5 dl erős presszó kávé
8-9 dkg holland kakaópor
6-8 evőkanál házi sárgabarack lekvár (cukor mentes)

Elkészítés: Először a krémet csinálom meg, mert annak hűlnie kell, még jobb, ha előző nap már megcsináljuk.

Egy 3 l-es lábosban felteszem forrni a tejszínt, hozzáadom a vajat és a cukrot, ezzel 12 percet forralom, kevergetés mellett.
Lehúzom a tűzről, mehet bele a presszó kávé és beleszitálom a kakaóport is.
Jól elkeverem, majd hagyom kihűlni végül a hűtőben dermesztem, másnap géppel habosra kikeverem.

A tésztához az egész tojásokat a cukorral 10 percet keverem géppel, ez idő alatt szépen felhabosodik. Hozzáadom a darált diót, sót, őrölt fahéjat és a sütőport. Az állaga olyan legyen mint a piskótának.

Előmelegített 180 C fokos sütőbe, sütőpapírral bélelt tepsibe öntve, kb. 15 percet sütöm, persze tűpróbával ellenőrzöm, hogy jó e már a tészta.

Ezután hagyom a tésztát kihűlni és éles késsel 3 lapra vágom, megkenem  lekvárral majd  a habosra kikevert krémmel kívül belül.

A tetejére (ez már nem paleo) rendes kristálycukorból csináltam amorf lapokat, amiket sütőpapírra csorgattam ki, majd ráhalmoztam a tetejére.


Megjegyzés: Csináltam ilyen sütit magunknak is később és ebbe már tettem egy kevés lisztet is, mert a csak dióból készült (és ráadásul durvára darált dióból) piskóta kissé lapos volt. Persze így már csak hasonló volt, nem ez:)


Bocsi, ezt olyan hamar elpusztítottuk, hogy nem volt időm lefényképezni a végeredményt:):)