2017. 06. 26.

KARALÁBÉ FŐZELÉK kaprosan, tejfölösen,savanykásan

Még sosem ettem karalábé főzeléket, de ültettünk életünkben először magról és palántáról zöldségeket. A föld meghálálta a gondoskodásunkat és rengeteg borsó, karalábé, retek ,paradicsom, paprika, bab, brokkoli és uborka lesz. A répák, mivel első próbálkozás volt, túl sűrűek, tegnap ritkítottuk az egyik sort, ma fogjuk a másikat, szóval ők még egy kicsit csenevészek. A borsóból 10 kg-ot szedtünk, majd újra ültettünk, már az is szépen bújik kifelé.


Ez a kép még 3 héttel ezelőtti, azóta már hatalmasat nőtt minden. Rengeteg karalábé lett, de ugye nem hagyhatjuk óriásira megnőni, mert akkor fás lesz. Adtunk mind a 2 szomszédunknak, mi itt újak vagyunk, tavaly szeptemberben vettük a telket, szóval barátkozunk.
Az egyik szomszéd eprezik, tőle kaptunk epret:-) Idén csak ekkor ettünk.

Építkezünk, nagyon sok a baj vele, már a 3. kivitelezőnél tartunk, és  ebben is csalódtunk:-(

Szóval idő nincs semmire, de a sok karalábéval valamit kezdeni kellett az elajándékozáson túl is. Kérdeztem az Istvánt, hogy szereti-e a karalábé főzeléket, mert én azt hiszem, hogy nem , otthon sem ettünk. Azt mondta utoljára még a napköziben evett.

Na nem baj, akkor pár receptet megnézek, hogy mások hogyan csinálják. Tejfölöset, joghurtos-tejeset, tejszíneset, mindenfélét találtam, de egyik sem tetszett.

Na jó, akkor lereszelem és megcsinálom úgy, mint a tökfőzeléket.



Kapros-savanykás karalábé főzelék:

Hozzávalók:

8-12 db karalábé 
1 db vöröshagyma

bors
kapor
0,5 l tejföl
1 db babérlevél
keményítő vagy liszt
olaj
ecet

Elkészítés: a karalábét lereszelem a nagyobb lyukú részen, mint a tököt.  Egy lapos edényben kevés olajon az apróra vágott vöröshagymát megfonnyasztom, ráteszem a reszelt karalábét, sózom, borsozom ízlés szerint, beledobom a babérlevelet, felöntöm vízzel és fedő alatt puhára párolom. Ezután meghintem kaporral, a tejfölben elkeverem a keményítőt és behabarom. Pár percig még forralom,majd egy pici ecetet adok hozzá, csak, hogy éppen egy kicsit savanykás legyen.

Én natúr karajt sütöttem ki hozzá, mert eredetileg rántott hús lett volna, de annyira meleg volt, hogy nem volt kedvem annyit melózni, így egyszerűbb volt.



Képzeljétek, finom lett:-)

Csak 6 szelet húst sütöttem ki, a főzelékből viszont 8 adag lett, így igazán gazdaságosnak gondolom.
Az Istvánnak természetesen úgy tálaltam, hogy nagyon egészséges,úgyhogy egye meg. De ízlett neki is, gondolom,mert nem hagyott meg belőle semmit.

2016. 12. 29.

APRÓSÜTEMÉNYEK AKÁR SZILVESZTERRE, NÉRÓ és DIÓSCSÓK

Két könnyen elkészíthető teasüteményt fogok most megosztani, amit szilveszterre csinálok, ezek éppen édesek, de majd csinálok sósat is.

Az első a Néró, amit több színben és ízesítéssel is csinálhatunk, tölthetjük a korongokat lekvárral vagy csokival, illetve színezhetjük kakaóporral, ételfestékkel ami van otthon. Ízesíthetjük citromhéjjal, narancshéjjal, fahéjjal, kókusz reszelékkel.


NÉRÓ teasütemény:
Hozzávalók 2 tepsihez

4 db egész tojás
18 dkg vaj
1 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
15 dkg cukor
5 púpos evőkanál liszt (kb 30 dkg)
1 kk sütőpor
csipet só

sárgabarack lekvár
ét csoki vagy tortabevonó
kevés olaj

Elkészítés:
A puha vajat vagy margarint a cukrokkal habosra kikeverjük, majd hozzáadjuk a tojásokat, amivel tovább keverjük. Végül beleforgatjuk a lisztet, sütőport, sót, citromhéjat.

A sütőt előmelegítjük 170 C fokra, majd a sütő saját tepsijét kibéleljük sütőpapírral, erre nyomózsák segítségével kis halmokat nyomunk kb fél diónyi méretűeket, egymástól kisebb távolságra,mert sütés közben a duplájára növekszik a tésztakorong.

kb 10 perc alatt megsül, ez idő alatt a másik tepsivel is előkészülünk, sütőpapír,adagolás...

Én az erkélyre szoktam kitenni,mivel hideg van, ott gyorsan lehűl.

Amikor minden db megsült és kihűlt, összeválogatom a hasonló méretűeket, sárgabarack lekvárral összeragasztom a párokat, egy tálcára teszem,végül pici olajjal elkevert olvasztott csokival lecsíkozom.

A csokis-narancsos verzió következik:

Hozzávalók: 2 tepsihez

4 db egész tojás
18 dkg vaj vagy margarin
1 evőkanál holland kakaópor
1 narancs reszelt héja
15 dkg cukor
4 púpos evőkanál liszt
kevés rumaroma vagy rum
csipet só
1 kk sütőpor

sárgabarack lekvár
ét csoki vagy tortabevonó
kevés olaj


Elkészítése ugyan úgy történik, mint a vaníliás változatnál.


DIÓS CSÓK:

Hozzávalók 4 tepsihez

Ez nagy adag, felezhető, harmadolható a mennyiség, illetve én nem tettem bele sok cukrot, ízlés szerint a cukor mennyisége növelhető.

80 dkg darált dió
20 dkg cukor
5 dl tejszín (30 %-os)
40 dkg vaj
4 evőkanál liszt
4 narancs reszelt héja vagy kandírozott narancshéj darálva
őrölt fahéjízlés szerint
rum vagy rumaroma, ízlés szerint


Elkészítés: 

Egy nagy edényben a puha vajat a cukorral és a tejszínnel felmelegítjük, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót. Ragadós masszát kapunk.

A sütőt 180 C fokra előmelegítjük, sütőpapírral béleljük a tepsit és nyomózsák vagy kiskanál segítségével diónyi halmokat rakunk egymástól 2 cm-es távolságra.

kb 12 perc alatt világosbarnára sülnek.

A kisebb méretű diós csókok mutatósabbak.










2016. 11. 27.

TÚRÓTORTA

Egy könnyen elkészíthető, laza túrótorta következik.
Nem lehet elrontani, így kezdőknek is ajánlom.


TÚRÓTORTA: 
Hozzávalók:

Tészta: 
5 dkg cukor
10 dkg vaj
15 dkg liszt
pici só

Túrókrém:
0,5 kg túró
2 csomag főzős vaníliás pudingpor
20 dkg cukor
0,5 l tej
4 dl tejföl (20%)
1 citrom reszelt héja
2 db tojás

Mazsola vagy mediterrán mix

Elkészítés: 
A sütőt előmelegítem 190 C fokra. A tésztához valókat összemorzsolom. Egy nagyobb kerek tortaformát (26 cm-es) sütőpapírral kibélelek. Ebbe belenyomkodom a tésztát, úgy, hogy pereme is legyen, majd elősütöm kb 13 perc alatt.


Ezalatt a túrótöltelékhez minden hozzávalót egy nagyobb üvegtálban összeöntök, elég folyékony, botmixerrel átturmixolom, így selymesebb lesz a végén, nem lesznek benne túrórögök.
Beleöntöm az elősütött tésztába, beleszórom a mazsolát és visszatolom a sütőbe.
1 órán át 175 C fokon sütöm, majd elzárom és hagyom kihűlni a tortaformába.

Magában is finom, de sárgabarack lekvárral vagy gyümölcs szósszal is tökéletes.



2016. 07. 28.

OROSZ KRÉM TORTA EGYSZERŰEN, SZÜLINAPRA

Csodás idő van ma sütögetésre, mivel reggel óta esik az eső, így a nyári hőséget egy picit enyhítette.

Tudtam, hogy ezt a tortát csinálom ma, mert a hétvégén anyukám szülinapja lesz. Óvatosan kipuhatoltam, hogy most mit enne szívesen, mert ugye az alap szöveg az, hogy nem kér semmit, de végül a tejszínhabos és könnyű orosz krém tortában egyeztünk meg.

Ezt sem úgy csinálom, ahogy az eredeti recept szerint kellene, mert szeretem egyszerűsíteni a dolgokat, attól, hogy valamit gyorsabban csinálok meg, még nem lesz rosszabb.

A piskótát egy ideje már úgy csinálom, hogy nem választom szét a tojásokat és kevés olajat adok hozzá, majd kb 8 percig keverem géppel és szépen felhabosodik így is, tehát 1 edénnyel megoldottam.

A krém alapja pedig vanília puding /ebből is a dr Oetker Prémium vaníliája nagyon finom/ és ezt turbózom fel, kandírozott naranccsal, rummal, mazsolával és felvert tejszínhabbal.

Előre kandíroztam 1 db narancs héját is, ez nélkülözhetetlen :-)

OROSZ KRÉM TORTA,  EGYSZERŰEN:
Hozzávalók:

Piskóta:
mehet a sütőbe legalább 1 órára

5 db egész tojás
5 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor
5 evőkanál finomliszt
1 csomag sütőpor
3 evőkanál olaj


Krém:
2 csomag dr Oetker Prémium vaníliás puding /2x54 g/
9 kanál cukor
8 dl tej
rum vagy rumaroma
10-15 dkg mazsola
csipetnyi kandírozott narancshéj
+
5 dl felvert habtejszín
3 csomag habfixáló

Tetejére:

tejszínhab, kandírozott narancshéj, színes szórócukor, reszelt csoki

Elkészítés:
megsült és szép magas, sima tetejű


1 db narancs héjának kandírozása gyorsan:

Levágjuk vékonyan a narancs héját, a csíkokat további vékony csíkokra vágjuk, kevés sima vízben pár percig forraljuk majd leszűrjük és ezt még 1x megismételjük, hogy a héjában lévő anyagoktól megváljunk.
Ezután készítünk 15 dkg cukorból, 1,5 dl vízzel egy szirupot, ebben is forraljuk pár percet, hagyjuk benne kihűlni, de ha nincs elég idő akkor leszűrjük simán, papírszalvétával felitatjuk a nedvességet majd kistányérban kristálycukrot öntve megfogatjuk a narancshéjat és felhasználható.
Végül apró kockákra vágjuk.

Először a 2 csomag pudingot főzzük meg a szokásos módon, majd tegyük hozzá a legvégén az áztatott mazsolát, rumot, narancshéjat, öntsük át egy nagyobb üvegtálba, amibe majd ha kihűlt, hozzákeverhetjük a felvert habtejszínt, amihez hozzáadtuk a habfixálókat is.

A felvert tejszínhabból hagyjunk meg annyit amivel a tetejét feldíszíthetjük.

A sütőt előmelegítjük 160 C fokra.

A piskótához az egész tojásokat a cukorral, csipet sóval és olajjal géppel jól kihabosítjuk, ez kb 8 perc.
Hozzáadjuk a lisztet és a sütőport, majd egy sütőpapírral kibélelt,  közepes méretű, tortaformába öntjük.
Betoljuk a sütőbe és kb 60-70 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy a közepe is teljesen megsült-e, majd kivesszük és tányérra borítva pihentetjük.

3-4 kerek lapra vágjuk (ahogy sikerül)  ha teljesen kihűlt, majd megtöltjük a lapokat úgy, hogy kívülről is bevonjuk a krémmel.

Most jön a maradék felvert tejszín a tetejét megdíszítjük, meghintjük a narancshéjjal, ha van otthon, színes szórócukorral, reszelt csokival.

Hűtőben hagyjuk dermedni fél napot, szeletelés előtt.

Kezdők is bátran kipróbálhatják:-)


krémmel már megtöltve
tejszínhabos díszítés előtt


elkészült:-)

GYORS ÍZES KOVÁSZOS UBI, és BROKKOLIS KÖRET

Kezdem a kovászos ubival, persze mindenkinek van egy receptje ami szerint csinálja, az évek alatt nekem ez egy kicsit (nem is kicsit) változott. Már egyáltalán nem használok hozzá kenyeret és azt is megmondom miért. Sokkal tisztábban és gyorsabban lehet dolgozni, ha szeletelt krumplit használunk.

Amikor készen van (általában 3 nap) átszűröm tiszta üvegbe, minden levet nem öntök rá hanem a következő adag kovászos ubira ráöntöm, ezzel segítve  az érést.



Van amikor kisebb üvegekbe (mint a képen) van amikor nagyobb üvegekbe rakom, ez hangulat függő.


Hozzávalók: (4 kis üveghez)

1,5 kg uborka
2 db krumpli
3 gerezd fokhagyma
1 csomag kapor
pár szem mustármag (el is maradhat)
6 evőkanál só





Az uborkákat alaposan lemossuk, ledörgöljük, én nem vágom le a végeit csak megszurkálom késsel minden darabot olyan 5-6 helyen.

Tiszta üvegekbe teszem, aminek az alján már van 1-2 szelet megpucolt krumpli, szeletelt fokhagymát, kaprot, pár szem mustármagot, végül mindegyikre 1,5 kanál sót szórok. Ezt lefedem 1-2 szelet krumplival, majd felforralt, kissé lehűlt vízzel feltöltöm.

Az erkélyen szoktam tartani, ahol a délutáni nap éri csak, üvegfedőt teszek rá vagy kistányért, 3 nap alatt elkészül.
Ekkor egy nagy tálba öntöm az egészet, az uborkákat visszatöltöm a tiszta üvegekbe, rájuk szűröm a levet, de nem az egészet, kb 3/4 részét lepje el, a megmaradt levet felhasználom a következő adag készítéséhez.

BROKKOLIS- karfiolos  KÖRET, DE EGYTÁLÉTELNEK IS KIVÁLÓ:  lásd a fenti képet
Hozzávalók:

1 fej brokkoli, 
1 fej karfiol
2 zacskó tejszín (250 ml,30 %)

25 dkg reszelt sajt
3-4  egész tojás
só, őrölt bors, ízlés szerint


Elkészítés:

A brokkolit és a karfiolt rózsáira szedjük és sós vízben megfőzzük, de ne annyira, hogy szétessen.
Azért, hogy ne kelljen zsiradékot használni, sütőpapírral bélelem ki a tepsit.
Ezen szétterítem a zöldségeket. A tejszínt elkeverem a tojásokkal és a fűszerekkel illetve a reszelt sajtot is belekeverem.
Az egészet ráöntöm a brokkolis karfiolra és előmelegített sütőben 180 C fokon, halvány barnára sütöm.

Felszeletelve tálalom köretként, de magában is finom.

Szoktam ezt az ételt egyébzöldségekkel is csinálni, vagy keverni, minden formájában finom.

Jó étvágyat!





2016. 07. 24.

EGY RÉGIMÓDI SÜTI: SZILVÁS-TEJFÖLÖS SÜTI

Ezt a sütit is sokféle gyümölccsel lehet elkészíteni, én a szilvásat választottam.

SZILVÁS-TEJFÖLÖS SÜTI:
Hozzávalók: 1 nagy tepsihez

Tészta:

20 dkg vaj
10 dkg zsír
20 dkg cukor
80-90  dkg liszt
élesztő vagy sütőpor
2 dl tejföl
reszelt citromhéj

1 egész tojás

1,5  kg szilva, cukor, fahéj,

tetejére:
5 dl tejföl
1 cs. vaníliás cukor
3 egész tojás

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit egy tálban összegyúrjuk. Használhatunk száraz élesztőt vagy felfuttatott friss élesztőt illetve a fele-fele arányban élesztőt és sütőport is. Akkor jó a tészta, ha elválik az edény falától.

180 C fokra előmelegítjük a sütőt.

A sütő saját tepsijébe (vagy egy nagyobb tepsibe) nyújtjuk a tésztát és 10 percre elősütjük.

Ez idő alatt a szilvákat felezzük, cukrozzuk és fahéjjal is alaposan meghintjük.

Tetszetősen lerakjuk az elősütött tészta tetejére. Ezután ráöntjük a felvert tojásokkal elkevert tejfölös cukros öntettel.

Visszatoljuk a sütőbe és készre sütjük. A szeleteléssel várni kell, amíg kihűl.


Jó étvágyat!





EZ A LEGFINOMABB DIÓS HABOS SÜTI

Igaz nyár van és ez nem a diós sütik szezonja, de nekem még a fagyasztóban elég sok dió van, így néha ehhez is hozzá kell nyúlnom.

Szerencsére ez a süti telitalálat, annyira finom, mégis könnyű és a napok múlásával, úgy mint a mézes krémes, egyre puhább és finomabb lesz.

A nehézségét is maximum az okozhatja, hogy mekkora tepsit választunk, azaz nagyon vékonyra nyújtjuk a tésztát vagy kevésbé. Én egy 28 x 40 cm-es tepsit választottam, azaz a sütő saját tepsijénél valamivel keskenyebbet.


DIÓS HABOS SÜTI:

Hozzávalók:

Tészta:

60 dkg finom liszt
25 dkg vaj vagy margarin
1 cs sütőpor
4 tojás sárgája
20 dkg kristálycukor
1,5 dl langyos tej

reszelt citromhéj

hab:
4 tojás fehérje
17 dkg kristálycukor
30 dkg durvára darált dió
1 kk őrölt fahéj
1 cs. vaníliás cukor


krém:
2 cs. főzős vanília puding 2 x 40 g
7 dl tej
30 dkg vaj vagy margarin
18 dkg kristálycukor
ízlés szerint rum vagy rumaroma

Elkészítés:

Először a pudingos krémet főzzük meg, mert annak hűlnie kell. Ha kihűlt, akkor géppel belekeverjük a vajat vagy margarint, (ki mit szeret) és jól felhabosítjuk. Én a cukrot a pudingba belefőztem, nem a vajjal kevertem ki, de mindkét megoldás jó,/ így a kristálycukor biztosan feloldódik/.

Összekeverem a habhoz a cukrot a tojás fehérjével, jó kemény habbá, majd beleforgatom a többi hozzávalót és félreteszem.

A tésztához a hozzávalókat egy tálba kézzel összekeverem és addig gyúrom, amíg a tészta elválik az edény falától, ekkor 3 részre osztom.
Sütőpapírral kibélelem a tepsit, és ugyanekkora sütőpapírt még 2 x levágok. A sütőpapírt az asztalra téve, rányújtom az egyik tésztát, (kézzel vagy késsel lehet formázni), visszateszem a tepsibe,majd erre kenem a diós hab harmadát.
Előmelegített 190 C fokos sütőben 13-15 percig sütöm.
Az ujjam hegyével szoktam ellenőrizni, hogy megsült e a tészta, az nem jó, ha nagyon átsütjük,mert akkor törik.

Kiveszem, félreteszem és a fenti folyamatot ismétlem még 2 x.

Gyorsan kihűlnek a lapok, elosztom 2 felé a krémet, rákenem a tésztára és hűtőben állni hagyom 1 napot a szeletelés előtt.


A tetejére a diós habos réteg kerül minden esetben. Nagyon finom a süti, még az jutott eszembe, hogy ha turbózni akarjuk, akkor egy kis narancshéja is mehet a diós habba.

Próbáljátok ki! Jó étvágyat!