2013. 08. 12.

BROWNIE ASZAT GYÜMÖLCCSEL ÉS TÖLTÖTT KARALÁBÉ

Úgy hozta a sors, hogy pár hete egyedül élek (4 macskával) de a főzésben még nem álltam át az 1 személyre:-(
A múlt héten 6 napig ettem a rakott karfiolt, amit nagyon szeretek, na de 6 x egymás után??????

A hétvégi bolognait megosztottam a Csigával, így az hamarabb elfogyott, most viszont sütit is csinálok, hogy ne egyek meg naponta 1 tábla csokit, illetve töltött karalábét is, hátha ezt nem unom meg:)

A brownie-t egy kicsit szárazabbra sütöm, mert a melóhelyre is szeretnék vinni belőle, úgyhogy jó ha csomagolható állagú.



BROWNIE ASZALT GYÜMÖLCCSEL:
Hozzávalók:

20 dkg étcsoki

5 db tojás
35 dkg cukor
1,75 dl olaj
18 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor vagy
vanília rúd kikapart belseje

10 dkg durvára tört dió
2 marék aszalt gyümölcs

Elkészítés: 
A csokit és az olajat egy kisebb edényben éppen, hogy felolvasztom, rögtön le is veszem a tűzről.
Egy keverőtálban a tojásokat a cukorral , géppel jól kikeverem, majd belecsurgatom az olvadt csokit, a lisztet , a sütőport, sót, vaníliát, végül a durvára darált diót és az aszalt gyümölcsöket.


A sütőt előmelegítem 170 C fokra.


Egy kisebb szögletes tepsibe sütőpapírt teszek, a masszát ebbe öntöm bele, majd 35 percig sütöm, óvatosan kiemelem és hagyom kihűlni.


TÖLTÖTT KARALÁBÉ:
Hozzávalók:
4 db nagyobb karalábé, félbe vágva
30 dkg darált hús

1 db paprika
kis db-ka szalonna
1 db paradicsom
2 gerezd fokhagyma
1 db vöröshagyma

őrölt bors,
oregánó
pirospaprika
őrölt  köménymag
kapor levél
3 dl tejföl
krém fehér sajt
olaj

Elkészítés:  Először a tölteléket készítem el: Egy serpenyőben olajon megdinsztelem az apróra vágott hagymát és a szalonnát , majd hozzáadom a darált húst és jól megpirítom, kevés vizet mindig aláöntök és lefedem.
Ezután belekeverem az apróra vágott paprikát, paradicsomot, fűszerezem és továbbra is lefedve hagyom, hogy elpárologjon a ráöntött víz.

Fél óra alatt készen van.

A karalábékat (jó nagyok) félbevágom és egy kisebb rész kivágok a közepéből.
Úgy mint a karfiolt, meg lehetne főzni előre, de most van időm kivárni, így nyersen teszem a tepsibe.

Sütőpapírra helyezem a kivájt karalábékat, rákanalazom és rányomkodom a tölteléket, erre tejfölt kanalazok, végül fehér sajttal díszítem. Aláöntök 1 dl vizet.

Szorosan lezárom fóliával és 200 C fokos előmelegített sütőben 1 órát sütöm. Ezután a fóliát leveszem és még sütöm 5-10 percet.

Csak így magában fogom enni (legalább 4 napig:)








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése